Napfoltok

Napészlelők fóruma
Zoli
Hozzászólások: 134
Csatlakozott: 2009.09.09. 21:03

Napfoltok

Hozzászólás Szerző: Zoli » 2009.09.22. 17:31

Üdv!

Reggel óta sokfelé olvasni, hogy itt vannak a foltok. Én már megnéztem, és nagyon tetszettek. Két kérés mertült fel bennem a lekelődés közben. Az egyik az az, hogy Galileinek milyen napszűrője lehetett? A másik pedig, hogy a "felső" folt felett mi az a fehéres rész? :O Hallottam, hogy valamilyen kalciumkilökődés, de nem tudná ezt valaki pontosabban elmondani? Amúgy már 25x-ös nagyításon is szépen látszanak. Amikor eszembe jutott, hogy foltok vannak, megnéztem 160x-os nagyításon is, de mivel már délután van, eléggé lebegett a levegő, és zavaróvá vált, de azért úgy jobban lehetett tanulmányozni őket. Remélem holnap reggel is meg lesznek még, és akkor hajnalban megnézem... A jó nagyítás szerintem délután olyan 60 és 100 között lehet, habár gondolom távcsőfüggő is... Most ahogy a légkör elkezdett zavarni, nem éppen a Napmegfigyeléssel kapcsolatos, de hallottam, hogy jó dolog a tükör elé lyukakat fúrni ahol a levegő be-ki szállhat észlelés közben, mert amikor fél óránként két fokot hűl a levegő, a távcsőnek nincs ideje vele hűlni, és ez jó megoldás lehet. Tud erről valaki valamit? Elég sok kisebb lyuk is? Ki tudna ilyet vállalni, és esetleg mennyiért?
Amcsüdv, Zoli (13 T)
"Milyen sivár az a kor, melyben könnyebb egy atomot szétrombolni, mint egy előítéletet!" A. Einstein
http://www.universe.eoldal.hu
Porrima
Hozzászólások: 254
Csatlakozott: 2009.09.20. 20:52

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: Porrima » 2009.09.22. 19:27

Galilei napszűrője nagyon jó kérdés, olyannyira, hogy nem is tudom rá a választ. Az több, mint valószínű, hogy igazán hatékony szűrője nem lehetett, mert idős korára szinte megvakult, talán a Napmegfigyeléstől.

A látott fehéres valami szerintem fáklya lehetett, azt gyakran látni, inkább a perem közelében, ahol kicsit sötétebb a fotoszféra.

A tükör illetve tubus szellőztetésének kérdését inkább külön távcsöves fórumon lenne jobb megkérdezni.

Üdv.: Porrima
Pape
Hozzászólások: 450
Csatlakozott: 2009.09.07. 18:05

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: Pape » 2009.09.22. 22:34

Galilei és korának napészlelői legjobb tudomásom szerint egyszerűen a horizont közelében nézték a Napot párás/poros időben, amikor jó gyengített a fénye.
90/900 refraktor
Janicsillagasz
Hozzászólások: 639
Csatlakozott: 2009.09.22. 13:13

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: Janicsillagasz » 2009.09.23. 21:45

Sziasztok!

Ma végre talán beindulni látszik a naptevékenység. A tegnapi folt lassan vánszorog befelé, de megjelent két újabb folt, pontosabban egy bipoláris régió. Méretük közepes, binokliban láttam, szabadszemmel ÉPPEN hogy kivehető, de lehet hogy csak a szemem káprázott. Távcsőben 120x-os nagyítással nagyon szép struktúrát mutatnak.
Ádám
Hozzászólások: 19
Csatlakozott: 2009.09.11. 12:31

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: Ádám » 2009.09.24. 12:22

Janicsillagasz írta:Sziasztok!

Ma végre talán beindulni látszik a naptevékenység. A tegnapi folt lassan vánszorog befelé, de megjelent két újabb folt, pontosabban egy bipoláris régió. Méretük közepes, binokliban láttam, szabadszemmel ÉPPEN hogy kivehető, de lehet hogy csak a szemem káprázott. Távcsőben 120x-os nagyítással nagyon szép struktúrát mutatnak.

Én is néztem 150× nagyítással a bipoláris csoportot. Az egyik folt nagyon szép féloldalas penumbrát mutatott, melyben szálakat is lehetett látni. A másik csoport a befordulás után mintha szétesni látszana, láttam ott egy nem túl erős fáklyamezőt és egy egy penumbrás, de sok umbrás foltot (szinte egy állati lábnyomra emlékeztetett).
Janicsillagasz
Hozzászólások: 639
Csatlakozott: 2009.09.22. 13:13

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: Janicsillagasz » 2009.09.24. 17:31

Ádám írta:
Janicsillagasz írta:Sziasztok!

Ma végre talán beindulni látszik a naptevékenység. A tegnapi folt lassan vánszorog befelé, de megjelent két újabb folt, pontosabban egy bipoláris régió. Méretük közepes, binokliban láttam, szabadszemmel ÉPPEN hogy kivehető, de lehet hogy csak a szemem káprázott. Távcsőben 120x-os nagyítással nagyon szép struktúrát mutatnak.

Én is néztem 150× nagyítással a bipoláris csoportot. Az egyik folt nagyon szép féloldalas penumbrát mutatott, melyben szálakat is lehetett látni. A másik csoport a befordulás után mintha szétesni látszana, láttam ott egy nem túl erős fáklyamezőt és egy egy penumbrás, de sok umbrás foltot (szinte egy állati lábnyomra emlékeztetett).


Hát a fáklyamezőt én nemigazán találtam nehéznek. Viszonylag könnyen jött. De én meg nem számoltam hány csomóból állt :S
bognart
Hozzászólások: 497
Csatlakozott: 2009.09.08. 13:17

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: bognart » 2009.09.24. 18:48

Sziasztok !

Én csak ámulok és bámulok. Valamiért nekem nem jönnek így be a napfoltok. Levadászom. Megvan. De nagyon nem vagyok megelégedve vele. talán a napfóliám kezd matt lenni ? Létezik ilyen ?

A Holdon a maximumot tudom vizuálisan észlelni és rajzolni. De a nap ehhez képest homályosan jön be..
Mondjuk ma a lebukó napot lestem meg. Volt 5 percem, amíg a fák eltakarták.
Megvannak a foltok. Lerajzoltam összességében a napkorongot. Remélem holnap lesz időm szépen kidolgozni.
De messze nem tudok egy foltot úgy felbontani, mint egy azonos méretű Holdkrátert....

Cseréljek szűrőt?
Help !!

:)
Bognár Tamás "asztrobarát"
http://univerzumkepekben.hu/
Ádám
Hozzászólások: 19
Csatlakozott: 2009.09.11. 12:31

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: Ádám » 2009.09.24. 23:21

bognart írta:Sziasztok !

Én csak ámulok és bámulok. Valamiért nekem nem jönnek így be a napfoltok. Levadászom. Megvan. De nagyon nem vagyok megelégedve vele. talán a napfóliám kezd matt lenni ? Létezik ilyen ?

A Holdon a maximumot tudom vizuálisan észlelni és rajzolni. De a nap ehhez képest homályosan jön be..
Mondjuk ma a lebukó napot lestem meg. Volt 5 percem, amíg a fák eltakarták.
Megvannak a foltok. Lerajzoltam összességében a napkorongot. Remélem holnap lesz időm szépen kidolgozni.
De messze nem tudok egy foltot úgy felbontani, mint egy azonos méretű Holdkrátert....

Cseréljek szűrőt?
Help !!

:)

Én most Thousand Oaks RG fóliaszűrőt használok, amit Dr. Hegedüs Tibortól rendeltem szűk másfél éve. Nekem nagyon pozitív tapasztalataim vannak vele. Állítólag a Baader AstroSolar is jó szűrő, a Mylar viszont sokat ront a képen (tapasztalatból tudom).
Guest

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: Guest » 2009.09.30. 08:25

Kedves Zoli!

Galilei szinszűrő nélkül észlelte a Napot, napfoltokat - mivel annak idején még nem létezett a napszűrő. Ez Galileinek a szeme világába is került, megvakult! Akkoriban már ők is rájöttek, hogy a horizont közelében a légkör erőssen tomítja a fényt ill. a ködös, párás időszak alkamas még a fénycsökkentésre.

Én a Thausand Oaks Optical üveg filterjeit (+2; +3) és a Baader Planetárium AstroSolar (ND +3.8) fóliáját használom ill. egyéb keskeny sávszélességű, speciális szűrőket (h.alfa, kálcium, continuum...)

Üdv:
Gabó
astrohist
Hozzászólások: 3230
Csatlakozott: 2009.10.01. 20:27

Re: Napfoltok

Hozzászólás Szerző: astrohist » 2009.10.03. 20:09

Halló! Galilei korában a napfoltokat úgy észlelték, hogy a nyugvó vagy kelő Napot, a látóhatáron nézték, lehetőleg ködös, párás időben. Fabricius, Friz-földön pl. 1610 decemberben felhők közt, a tengeri párás levegőben fedezte fel a napfoltokat, Scheiner pedig egy nagyon párás napon a nyugvó Napot látta, 1611 márciusában, először puszta szemmel, és akkor nézet rá távcsővel. A Csill. Évk. 2009-es kötetlében elég részletesen leírtam. Fiatal koromban én is kipróbáltam a módszert, de senkinek sem ajánlom.
Chr. Scheiner azután úgy próbálkozott, hogy szines üvegből csiszolta a lencséit. De végül a kivetítés bizonyult a legjobbnak! Üdv: BQ.
Válasz küldése

Vissza: “Nap”