Mars

Bolygóészlelők fóruma
Avatar
Imre
Hozzászólások: 1799
Csatlakozott: 2010.12.29. 14:18

Re: Mars

Hozzászólás Szerző: Imre » 2018.09.05. 09:48

Néhány esős nap kimaradt, de ez alatt sikerült befejezni a nyújtótagba beépített szemüveg-lencsés diszperzió-korrektort. Természetesen a felvétel már azzal készült, és amint látható szépen egybeesnek a színek, sőt még az akromat kis színhibáját is javította. A Mars hósipkája már kissé kékesen, zöldesen fehér, a felszínén bőven látható vöröses, szürkés és sárgás árnyalatú részlet, az északi pólus környékén megjelent a kissé kékes, szürkés terület is. A korrektor nagyon érzékenyen reagál a forgatásra, a képet nem torzítja, de a kép iránya erősen változik, oly annyira, hogy képes akkorát elmozdulni, hogy kikerül a látómezőből. Egy beállítás kb. fél óráig jó, utána ismét fordítani kell, hogy a színegyezés ismét beálljon. Ez eléggé macerás, mert csak nagy nagyítás esetében látható, de akkor a szerkezet minden érintésre erőteljesen reagál. A lényeg, hogy a Mars képét sikerült a nehézségek ellenére megalkotni. Talán a felületi kontraszt kissé kevesebb, de a kép színei szerintem már rendben lesznek, sőt, mintha a bontás is kissé növekedett volna. Alább mutatom a tegnap esti Mars felvételből alkotott képet. Üdv. Imre
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
Ne azt sorold, hogy mit, miért nem lehet, hanem főként azt, hogy mit hogyan kell tenni a cél érdekében!
Avatar
Csillagos Pisti
Hozzászólások: 1639
Csatlakozott: 2010.03.17. 20:43

Re: Mars

Hozzászólás Szerző: Csillagos Pisti » 2018.09.05. 11:25

Imre írta:
2018.09.05. 09:48

Szep lett! Igen kirivo 16h iranyban a peremen Hellas medence. Feltoltore tessek kuldeni. :) Tovabbi ilyeneket!
Földvári István Zoltán
10x50 & 20x60 Tento, 70/500mm refr, 80/900mm refr, 127/1500mm MC + AZ5.
https://csillagokutjan.blogspot.com/
https://holdfenyarnyek.wordpress.com/
https://youtube.com/channel/UCTypZPog53vuLGwIzn7503Q
Avatar
Attila
Hozzászólások: 4277
Csatlakozott: 2009.09.07. 10:18

Re: Mars

Hozzászólás Szerző: Attila » 2018.09.05. 20:08

Imre írta:
2018.09.05. 09:48
... Természetesen a felvétel már azzal készült, és amint látható szépen egybeesnek a színek, sőt még az akromat kis színhibáját is javította. ...
Valóban egész szép az eredmény, sokkal rosszabbra számítottam, gratulálok!

Egy síklapú prizmapárral valószínűleg még élesebb is lenne...
Tanulságos volna egy összehasonlító tesztet végezni.

MDA
Egy mérés nem mérés, két mérés fél mérés; három méréssel már lehet kezdeni valamit...
TZ
Hozzászólások: 318
Csatlakozott: 2012.08.21. 16:09

Re: Mars

Hozzászólás Szerző: TZ » 2018.09.06. 11:00

Sziasztok!
Nemrég én is próbálkoztam a Marssal, bár erősen fátyolfelhős volt az ég, /a keresőtávcsőben szabályosan udvara volt/ . Normál esetben ki sem vonultam volna kamerázni, de most ezzel a lehetőséggel is próbáltam élni.
Hogy a színek hová tűntek, azt ne kérdezzétek:) Scopiummal készült és egy házilag az utolsó pillanatban összehozott, kétlencsés Ramsden-okulárral/projekcióval/ , mert a többit máshol felejtettem...:)
Zoli
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
Avatar
Csillagos Pisti
Hozzászólások: 1639
Csatlakozott: 2010.03.17. 20:43

Re: Mars

Hozzászólás Szerző: Csillagos Pisti » 2018.09.07. 00:50

Alig 1 oraja jottem be egy kis Marsozasrol, hat fantasztikus a korong, dacara a fako arnyalatoknak; a hosipka szinte ordított a korong szelen, peremen igen jol lathato szurkes sávval korbe erve, stabil 8-as seeing mellett. Szomszedja a Hellas medence szinten kirivo volt. A Sinus Sabaeus szepen kanyargott a korong kozepe tajan. Muszer 127/1500mm-es MC, 150-250xes nagyitasokon, plusz narancs szuro.
Földvári István Zoltán
10x50 & 20x60 Tento, 70/500mm refr, 80/900mm refr, 127/1500mm MC + AZ5.
https://csillagokutjan.blogspot.com/
https://holdfenyarnyek.wordpress.com/
https://youtube.com/channel/UCTypZPog53vuLGwIzn7503Q
Avatar
Imre
Hozzászólások: 1799
Csatlakozott: 2010.12.29. 14:18

Re: Mars

Hozzászólás Szerző: Imre » 2018.09.07. 04:15

Itt Budán sajnos nem volt annyira jó a levegő, kissé porosabb, vagy párásabb volt, és a nyugtalansága borzasztóan nagy. Néha teljesen eléletlenedett az egész Mars. Átálltam gyorsan a Szaturnuszra, és valóban többnyire elmosódott a gyűrűje, és elfogyott a füleken belüli terület is, majdnem egy szép tojásnak látszott. Vissza is álltam a Marsra, és vártam a kedvező alkalmat. Sajnos nem jött, tehát maradt az első két felvétel amely 18:32 és 18:40 UT. időben ért véget. Ez is csak két rövidebb, hiszen sokat kellett az élességet és a diszperziós korrektort állítgatni, amit nagyon megnehezített az erősen remegő, hullámzó, időnként elmaszatolódó bolygókép. Azért még érdemes volt feldolgozni. Alább mutatom mindkettőt. Szinte tökéletesen egyeznek, hiszen alig volt elmozdulása a felszínnek. Az egyiket betettem a WinJupos mérőkéjébe is, azt is mutatom. Üdv. Imre
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
Ne azt sorold, hogy mit, miért nem lehet, hanem főként azt, hogy mit hogyan kell tenni a cél érdekében!
Avatar
tobe_
Hozzászólások: 2112
Csatlakozott: 2013.01.02. 00:10

Re: Mars

Hozzászólás Szerző: tobe_ » 2018.09.07. 18:37

Nekem tetszenek a képek.

Megpróbálkozom ma én is, még ha fátyolos is az ég, ha valamennyire átszűrődik a kamerára egy infra szűrő lapot valahogy ráteszek, ha tudok, illetve van valami gyári szűrő zöldes vagy ilyesmi, hátha nem lesz olyan piros.

Meg is találtam bele tettem a Moon feliratút, ami ha átnézek rajta, akkor zöldesnek látszik rajta a kép, leginkább a zöldet engedi át.
Avatar
Csillagos Pisti
Hozzászólások: 1639
Csatlakozott: 2010.03.17. 20:43

Re: Mars

Hozzászólás Szerző: Csillagos Pisti » 2018.09.07. 19:07

tobe_ írta:
2018.09.07. 18:37
Nekem tetszenek a képek.

Megpróbálkozom ma én is, még ha fátyolos is az ég, ha valamennyire átszűrődik a kamerára egy infra szűrő lapot valahogy ráteszek, ha tudok, illetve van valami gyári szűrő zöldes vagy ilyesmi, hátha nem lesz olyan piros.

Meg is találtam bele tettem a Moon feliratút, ami ha átnézek rajta, akkor zöldesnek látszik rajta a kép, leginkább a zöldet engedi át.
Komoly szakirodalma van a bolygós színszűrésnek! Egy zöld, egy jó zöldes, zöldeskék színszűrő rendszerint talajközeli ködök kiemelésére jó. Neked tobe egy W21 jelű narancs szűrő kéne szerintem a kontrasztok emelésére.
Földvári István Zoltán
10x50 & 20x60 Tento, 70/500mm refr, 80/900mm refr, 127/1500mm MC + AZ5.
https://csillagokutjan.blogspot.com/
https://holdfenyarnyek.wordpress.com/
https://youtube.com/channel/UCTypZPog53vuLGwIzn7503Q
Avatar
tobe_
Hozzászólások: 2112
Csatlakozott: 2013.01.02. 00:10

Re: Mars

Hozzászólás Szerző: tobe_ » 2018.09.07. 19:18

Csillagos Pisti írta:
2018.09.07. 19:07
tobe_ írta:
2018.09.07. 18:37
Nekem tetszenek a képek.

Megpróbálkozom ma én is, még ha fátyolos is az ég, ha valamennyire átszűrődik a kamerára egy infra szűrő lapot valahogy ráteszek, ha tudok, illetve van valami gyári szűrő zöldes vagy ilyesmi, hátha nem lesz olyan piros.

Meg is találtam bele tettem a Moon feliratút, ami ha átnézek rajta, akkor zöldesnek látszik rajta a kép, leginkább a zöldet engedi át.
Komoly szakirodalma van a bolygós színszűrésnek! Egy zöld, egy jó zöldes, zöldeskék színszűrő rendszerint talajközeli ködök kiemelésére jó. Neked tobe egy W21 jelű narancs szűrő kéne szerintem a kontrasztok emelésére.

Kösz, azt értem, de most csak abból tudok hirtelen dolgozni, amik itt vannak kéznél. :)
Avatar
Csillagos Pisti
Hozzászólások: 1639
Csatlakozott: 2010.03.17. 20:43

Re: Mars

Hozzászólás Szerző: Csillagos Pisti » 2018.09.07. 20:00

tobe_ írta:
2018.09.07. 19:18
Csillagos Pisti írta:
2018.09.07. 19:07
tobe_ írta:
2018.09.07. 18:37
Nekem tetszenek a képek.

Megpróbálkozom ma én is, még ha fátyolos is az ég, ha valamennyire átszűrődik a kamerára egy infra szűrő lapot valahogy ráteszek, ha tudok, illetve van valami gyári szűrő zöldes vagy ilyesmi, hátha nem lesz olyan piros.

Meg is találtam bele tettem a Moon feliratút, ami ha átnézek rajta, akkor zöldesnek látszik rajta a kép, leginkább a zöldet engedi át.
Komoly szakirodalma van a bolygós színszűrésnek! Egy zöld, egy jó zöldes, zöldeskék színszűrő rendszerint talajközeli ködök kiemelésére jó. Neked tobe egy W21 jelű narancs szűrő kéne szerintem a kontrasztok emelésére.

Kösz, azt értem, de most csak abból tudok hirtelen dolgozni, amik itt vannak kéznél. :)
Értem, okés. Csak arra gondoltam, hátha ilyen jelenséget is elkapsz ilyennek birtokában.
Idén eléggé kevesek fotóztak-észleltek színszűrőkkel ahogy figyelem.

Szeptemberi Mars kitekintő:
http://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=71221
Földvári István Zoltán
10x50 & 20x60 Tento, 70/500mm refr, 80/900mm refr, 127/1500mm MC + AZ5.
https://csillagokutjan.blogspot.com/
https://holdfenyarnyek.wordpress.com/
https://youtube.com/channel/UCTypZPog53vuLGwIzn7503Q
Válasz küldése

Vissza: “Bolygók”