Kistávcsöves kedvcsináló
Elküldve: 2011.03.11. 18:08
Minden amatőrcsillagász vágya, hogy észleléseit fényszennyezéstől mentes égbolton végezhesse. Azonban ilyen helyet, különösen a városlakóknak nagyon nehéz találni, a megfelelő terepviszonyok megtalálása miatt néha sok kilométert kell megtenni.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy pár perc autóút után kiváló észlelőhelyen állíthatom „munkába” a távcsövet. A sokak által észlelődombként ismert terület Bátorliget határában a térségre jellemző nyírségi fejletlen nyugati szárú parabolabuckák egyik jeles képviselője. A finom homokot az út melletti részen sajnos időnként bányásszák, pedig gyönyörű színes madarunk, a gyurgyalag kiváló helyet talált benne magának. A domb két oldalán, köszönhetően az itt lévő mikroklímának, növényritkaságokat figyelhetünk meg kora tavasszal, a leánykökörcsin már messziről látszik a napsütésben, a tavaszi hérics üde sárga színe visszavonhatatlanul jelzi a tavaszt.
Amatőrcsillagász szempontból tökéletes a hely. A dombtetőn állva lenyűgözi az embert a hatalmas élő planetárium látványa. Sűrűn látogattam tehát megfigyelés céljából a dombot nyáron, ősszel egyaránt, ha a légköri viszonyok megengedték. Késő ősszel az említett mikroklíma miatt időnként sűrű köd telepedik a tájra, szinte nullára csökkentve a látótávolságot. Megdöbbentő érzés, mintha felhők gomolyognának alattunk, miközben fejünk felett ragyog a Tejút. Télen azonban kétszer is meggondolja az ember, hogy mikor érdemes odafagyni a távcsőhöz. Hiába a jó hely, kivételes légköri viszonyoknak kell lenni ahhoz, hogy kitelepedjek a dombra. Az idei tél nem volt túlságosan kedvező a csillagászati megfigyeléseknek, a rossz idő és a köd általában kedvemet szegte, csupán udvarunkról kémleltem az eget.
Március 7-én azonban ígéretesnek tűnt az időjárás. Kristálytiszta levegő, csodálatos kék ég fogadott egész nap, csak az erős szél riasztott kissé. Este már látszott, igen jó lehetőség kínálkozik egy kiváló megfigyelésre a szűnni nem akaró széljárás ellenére. Összepakoltam a felszerelést, és két liter tea társaságában alaposan felöltözve irány Bátorliget. Óvatosságom nem volt alaptalan, a dombtetőn a metsző jeges szél ereje fokozottan érvényesült. „No, akkor táltosodj” felkiáltással összeszereltem kedvenc műszeremet a sötétben. Egy nagy csésze forró teával a kezemben nekidőlve az autónak szemügyre vettem az eget. A Hold sovány szeletéből már csak egy halvány fénysáv látszott a nyugati ég alján. Az égbolt meseszép volt, már közvetlenül a horizont fölött látszottak a csillagok, szinte a látóhatár aljáig észlelést lehetett végezni. A Pleiádok csillagaiból hetet közvetlenül, elfordított látással pedig kilencet tudtam megszámolni gond nélkül. Igaz, ez elmarad az igazán sötét helyek 12-15-ös rekordjához képest, de szerintem igen kiváló eredmény, érzékenyebb szeműek talán többet is tudtak volna észlelni. Itt az utolsó lehetőség a régen várt B33 megpillantására is az idei szezonban. A szabadszemes objektumok szinte „leugrottak” az égről, az M44, a Perseus-ikerhalmaz távcső nélkül is impozáns látványt nyújtott.
Nagy várakozással fordítottam távcsövemet elsőként az M45 felé. Felszerelésem a lehető legegyszerűbb, 110/806-os TAL-1, „mezei” 32-es, 22-es Plössl, pár szűrő. Egy 6 mm-es Planetaryt csak megszokásból vittem magammal. Élességállítás után a kép önmagáért beszélt. Nem egy bizonytalan ködösséget, csillag körüli halót, hanem határozottan a Merope-ködöt láttam. Szabálytalanul kiterjedt volt és bársonyos finom tónusátmenetekkel rendelkezett. Szálas szerkezetét sajnos nem sikerült észlelni, de a látvány így is rendkívüli. Binokulárral valószínűleg még csodálatosabb lett volna. Jellemző a Mizarra, hogy az erősen fújó szél meg sem kottyan neki, a 32 mm-es képe szinte rezzenéstelen volt. Kíváncsian fordítottam a cső végét az M42-re. Vajon az udvarról sokat észlelt objektum új arcát fogja-e mutatni? Az okulárban megjelenő látvány, túlzás nélkül állíthatom, minden képzeletet felülmúlt. Mintha fényképet láttam volna. Mint egy nagy szellem úgy uralkodott a látómezőben az Orion-köd festői részletekkel. A trapéz „ordított” a közepén, és legnagyobb csodálkozásomra a belső régió kékes-zöldes színben gomolygott. Fantasztikus részletek mutatkoztak, a színek nagyon finomak, pasztellhatásúak, de határozottan érzékelhetőek voltak. Egész biztosan nem a képzeletem szüleménye volt, reálisan tudom értékelni az észleléseket, erről többször is meggyőződtem. Hamarosan könny szökött a szemembe, ami az állandóan befújó szélnek volt köszönhető. Minden általam elérhető nagyítással végigészleltem a ködöt többször is, a látványától nehezen tudtam elszakadni, újabb és újabb részleteket figyeltem meg rajta.
Következett a nagy próbatétel, a régóta várt Lófej-köd. Irányzék a Zeta Orionis-ra. Kitűnően látszik az IC 435, benne a sötét sáv feltűnő, inhomogenitásokat mutat. Kicsit felette halvány derengés, ott kell lennie a B33-nak. Hosszú nézelődés és… semmi. Szempihentetés, fokozott vizsgálat, ott a nagyon halvány fénycsík, és másodszor is semmi nyoma a ködnek. Kicsit csalódott vagyok, próbálom többféle nagyítással, kitakarom az Alniakot a látómezőből, de nincs eredmény. Pedig ott kellene lennie. Talán a szemem nem elég érzékeny, vagy a műszer, vagy még tisztább ég kellene, ki tudja? A nagy találkozás nem jött össze.
Következő célpont a Rozetta-köd. A Monoceros nagyszerű látványosságát még nem sikerült az udvarról megpillantanom. Szépen látszott az NGC 2244, de körülötte még csak halvány ködfolt sem mutatkozott. Kíváncsi voltam az első „találkozásra”, lesz-e olyan hatása mint a Fátyol-ködnek, mikor először megpillantottam. Rövid pásztázás után valami elsuhant a szemem előtt. Finomabb mozgatással aztán „beúszott” a látómezőbe a Rozetta. Mint egy hatalmas császárzsömle, úgy uralta a látóteret, széltől szélig kitöltve azt. Csodálatos látvány volt, egyáltalán nem hiányzott a képekről ismert húsvörös színe. Mint egy kokárda, úgy zárta magába a nyílthalmazt.
Sajnos lassú szemlélő vagyok, egy-egy objektum látványával hosszú percekig lekötöm magam. Nyári éjszakákon ez nem okoz gondot, de most a -3 fokban és a jeges szélben éreztem, hogy fogytán a tűrőképességem. Egyre sűrűbben jártam a termoszhoz, a tea melege elviselhetőbbé tette a hideget. Gyorsabb léptekben kezdtem észlelni, elsősorban kedvenc M objektumokat célozva. Az M51 kiemelkedik ezek közül. A Mizarral többször észleltem, de ezidáig csupán a megtalálás öröme volt a jutalmam. Most azonban egészen más Örvény-ködöt láttam. A korábban csupán halvány foltocska „megelevenedett”. Határozottan világított a közepe, mintha két kis lámpácska égett volna benne. Világosan elkülönült a két galaxis, a köztük lévő anyaghíd érzékelhető volt. Spirális formát huzamos észlelés után sem érzékeltem, de az egész köd látványa plasztikus volt. A közelben lévő M101-et korábban igen nehezen találtam meg, halvány foltja eddig nem nyújtott különösebb esztétikai látványt. Most fényes volt, határozottan nagy kiterjedésű, bár spirális szerkezete elfordított látással sem mutatta magát. Következett a Leo-triplet. Igen hamar megtaláltam, a három galaxis szinte világított a távcső okulárjában. Határozott, középen fényes, a formájukat szépen mutató objektumok. Szerkezetük ugyan nem volt megfigyelhető ezzel a kis távcsővel, de látványuk anélkül is nagyszerű. A Virgo-halmazt már csak találomra pásztáztam, lépten-nyomon kicsiny világító galaxisok mutatták magukat. Végül feladva a hideggel való küzdelmet, részletesebb vizsgálatukat egy másik alkalomra halasztva a hazatérés mellett döntöttem.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy pár perc autóút után kiváló észlelőhelyen állíthatom „munkába” a távcsövet. A sokak által észlelődombként ismert terület Bátorliget határában a térségre jellemző nyírségi fejletlen nyugati szárú parabolabuckák egyik jeles képviselője. A finom homokot az út melletti részen sajnos időnként bányásszák, pedig gyönyörű színes madarunk, a gyurgyalag kiváló helyet talált benne magának. A domb két oldalán, köszönhetően az itt lévő mikroklímának, növényritkaságokat figyelhetünk meg kora tavasszal, a leánykökörcsin már messziről látszik a napsütésben, a tavaszi hérics üde sárga színe visszavonhatatlanul jelzi a tavaszt.
Amatőrcsillagász szempontból tökéletes a hely. A dombtetőn állva lenyűgözi az embert a hatalmas élő planetárium látványa. Sűrűn látogattam tehát megfigyelés céljából a dombot nyáron, ősszel egyaránt, ha a légköri viszonyok megengedték. Késő ősszel az említett mikroklíma miatt időnként sűrű köd telepedik a tájra, szinte nullára csökkentve a látótávolságot. Megdöbbentő érzés, mintha felhők gomolyognának alattunk, miközben fejünk felett ragyog a Tejút. Télen azonban kétszer is meggondolja az ember, hogy mikor érdemes odafagyni a távcsőhöz. Hiába a jó hely, kivételes légköri viszonyoknak kell lenni ahhoz, hogy kitelepedjek a dombra. Az idei tél nem volt túlságosan kedvező a csillagászati megfigyeléseknek, a rossz idő és a köd általában kedvemet szegte, csupán udvarunkról kémleltem az eget.
Március 7-én azonban ígéretesnek tűnt az időjárás. Kristálytiszta levegő, csodálatos kék ég fogadott egész nap, csak az erős szél riasztott kissé. Este már látszott, igen jó lehetőség kínálkozik egy kiváló megfigyelésre a szűnni nem akaró széljárás ellenére. Összepakoltam a felszerelést, és két liter tea társaságában alaposan felöltözve irány Bátorliget. Óvatosságom nem volt alaptalan, a dombtetőn a metsző jeges szél ereje fokozottan érvényesült. „No, akkor táltosodj” felkiáltással összeszereltem kedvenc műszeremet a sötétben. Egy nagy csésze forró teával a kezemben nekidőlve az autónak szemügyre vettem az eget. A Hold sovány szeletéből már csak egy halvány fénysáv látszott a nyugati ég alján. Az égbolt meseszép volt, már közvetlenül a horizont fölött látszottak a csillagok, szinte a látóhatár aljáig észlelést lehetett végezni. A Pleiádok csillagaiból hetet közvetlenül, elfordított látással pedig kilencet tudtam megszámolni gond nélkül. Igaz, ez elmarad az igazán sötét helyek 12-15-ös rekordjához képest, de szerintem igen kiváló eredmény, érzékenyebb szeműek talán többet is tudtak volna észlelni. Itt az utolsó lehetőség a régen várt B33 megpillantására is az idei szezonban. A szabadszemes objektumok szinte „leugrottak” az égről, az M44, a Perseus-ikerhalmaz távcső nélkül is impozáns látványt nyújtott.
Nagy várakozással fordítottam távcsövemet elsőként az M45 felé. Felszerelésem a lehető legegyszerűbb, 110/806-os TAL-1, „mezei” 32-es, 22-es Plössl, pár szűrő. Egy 6 mm-es Planetaryt csak megszokásból vittem magammal. Élességállítás után a kép önmagáért beszélt. Nem egy bizonytalan ködösséget, csillag körüli halót, hanem határozottan a Merope-ködöt láttam. Szabálytalanul kiterjedt volt és bársonyos finom tónusátmenetekkel rendelkezett. Szálas szerkezetét sajnos nem sikerült észlelni, de a látvány így is rendkívüli. Binokulárral valószínűleg még csodálatosabb lett volna. Jellemző a Mizarra, hogy az erősen fújó szél meg sem kottyan neki, a 32 mm-es képe szinte rezzenéstelen volt. Kíváncsian fordítottam a cső végét az M42-re. Vajon az udvarról sokat észlelt objektum új arcát fogja-e mutatni? Az okulárban megjelenő látvány, túlzás nélkül állíthatom, minden képzeletet felülmúlt. Mintha fényképet láttam volna. Mint egy nagy szellem úgy uralkodott a látómezőben az Orion-köd festői részletekkel. A trapéz „ordított” a közepén, és legnagyobb csodálkozásomra a belső régió kékes-zöldes színben gomolygott. Fantasztikus részletek mutatkoztak, a színek nagyon finomak, pasztellhatásúak, de határozottan érzékelhetőek voltak. Egész biztosan nem a képzeletem szüleménye volt, reálisan tudom értékelni az észleléseket, erről többször is meggyőződtem. Hamarosan könny szökött a szemembe, ami az állandóan befújó szélnek volt köszönhető. Minden általam elérhető nagyítással végigészleltem a ködöt többször is, a látványától nehezen tudtam elszakadni, újabb és újabb részleteket figyeltem meg rajta.
Következett a nagy próbatétel, a régóta várt Lófej-köd. Irányzék a Zeta Orionis-ra. Kitűnően látszik az IC 435, benne a sötét sáv feltűnő, inhomogenitásokat mutat. Kicsit felette halvány derengés, ott kell lennie a B33-nak. Hosszú nézelődés és… semmi. Szempihentetés, fokozott vizsgálat, ott a nagyon halvány fénycsík, és másodszor is semmi nyoma a ködnek. Kicsit csalódott vagyok, próbálom többféle nagyítással, kitakarom az Alniakot a látómezőből, de nincs eredmény. Pedig ott kellene lennie. Talán a szemem nem elég érzékeny, vagy a műszer, vagy még tisztább ég kellene, ki tudja? A nagy találkozás nem jött össze.
Következő célpont a Rozetta-köd. A Monoceros nagyszerű látványosságát még nem sikerült az udvarról megpillantanom. Szépen látszott az NGC 2244, de körülötte még csak halvány ködfolt sem mutatkozott. Kíváncsi voltam az első „találkozásra”, lesz-e olyan hatása mint a Fátyol-ködnek, mikor először megpillantottam. Rövid pásztázás után valami elsuhant a szemem előtt. Finomabb mozgatással aztán „beúszott” a látómezőbe a Rozetta. Mint egy hatalmas császárzsömle, úgy uralta a látóteret, széltől szélig kitöltve azt. Csodálatos látvány volt, egyáltalán nem hiányzott a képekről ismert húsvörös színe. Mint egy kokárda, úgy zárta magába a nyílthalmazt.
Sajnos lassú szemlélő vagyok, egy-egy objektum látványával hosszú percekig lekötöm magam. Nyári éjszakákon ez nem okoz gondot, de most a -3 fokban és a jeges szélben éreztem, hogy fogytán a tűrőképességem. Egyre sűrűbben jártam a termoszhoz, a tea melege elviselhetőbbé tette a hideget. Gyorsabb léptekben kezdtem észlelni, elsősorban kedvenc M objektumokat célozva. Az M51 kiemelkedik ezek közül. A Mizarral többször észleltem, de ezidáig csupán a megtalálás öröme volt a jutalmam. Most azonban egészen más Örvény-ködöt láttam. A korábban csupán halvány foltocska „megelevenedett”. Határozottan világított a közepe, mintha két kis lámpácska égett volna benne. Világosan elkülönült a két galaxis, a köztük lévő anyaghíd érzékelhető volt. Spirális formát huzamos észlelés után sem érzékeltem, de az egész köd látványa plasztikus volt. A közelben lévő M101-et korábban igen nehezen találtam meg, halvány foltja eddig nem nyújtott különösebb esztétikai látványt. Most fényes volt, határozottan nagy kiterjedésű, bár spirális szerkezete elfordított látással sem mutatta magát. Következett a Leo-triplet. Igen hamar megtaláltam, a három galaxis szinte világított a távcső okulárjában. Határozott, középen fényes, a formájukat szépen mutató objektumok. Szerkezetük ugyan nem volt megfigyelhető ezzel a kis távcsővel, de látványuk anélkül is nagyszerű. A Virgo-halmazt már csak találomra pásztáztam, lépten-nyomon kicsiny világító galaxisok mutatták magukat. Végül feladva a hideggel való küzdelmet, részletesebb vizsgálatukat egy másik alkalomra halasztva a hazatérés mellett döntöttem.