Oldal: 9 / 9

Re: Motoros fokuszírozó

Elküldve: 2018.01.28. 17:53
Szerző: BZd
...Eleinte a saját Windows-os alkalmazásával próbálgattam, szépen működött. A motorvezérlő áramát be kell kalibrálni, mert alapértelmezetten mindkét tekercset áram alatt tartja a vezérlő a nagyobb stabilitás érdekében és így eléggé tud melegedni a motor. Kalibrálás után is 6W-ot vesz fel így, amivel a motor 39-40°C-on üzemel. Ezt a funkciót egyelőre kikapcsoltam, így most a nyugalmi áramfelvétele 50mA és nem fűti a motort. A teszteléshez egy régi lötyögős-fogasléces SkyWatcher kihuzatot használtam, azzal is szépen, a pozíciókat reprodukálhatóan megtartva teszi a dolgát. Ezután a következő lépés a gamepad-es vezérlés élesítése volt EQASCOM alól. Erre az ASCOMPAD alprogram szolgál. Eleinte nem sikerült, mert az ASCOMPAD hibát jelzett, hogy nem tudja kiolvasni a vezérlőből a fokozatállást. Végül az 1.18-as ASCOMPAD-dal sikerült kitapasztalni a megfelelő beállításokat, hogy hova kell "betenni a pipát" és működésre bírni a rendszert ezen a módon is.

Bátran ajánlom a megépítését, mert az elkészítéséhez vállalkozókedvből több kell, mint elektronikai ismeretből. Próbapanelre is meg lehet építeni, ehhez van külön tervrajz is. Mikrokontroller programozói ismereteket nem igényel (a firmware-ből csak ki kell kommentelni a nem használt funkciókat, ami egy fél perces feladat), alapvető műszaki érzék és számítástechnikai gyakorlat szükséges csak.

Videó a működésről: https://youtu.be/ytftqkUjy8Y

Re: Motoros fokuszírozó

Elküldve: 2018.01.29. 10:52
Szerző: Frigyes
Gratulálok a fókuszírozóhoz, jól néz ki, örömmel látom, hogy mást is "megcsapott az Arduino szele", nem csak engem.
Nagyon sokoldalú eszköz, filléres áron, rengeteg féle változat létezik, és aki nem szertne NYÁK-ot maratni, vannak shield-ek is, amit az Arduinoba nyomva már csak csatlakoztatni kell a külső cuccot.
Én személy szerint teljesen "rabja" vagyok, sok mindent építettem már a távcsőhöz Arduinoval (pl. páramentesítő fűtés vezérlés, ami a hőmérséklet és páratartalom alapján harmatpontot számol és a tubus hőmérsékletének harmatponthoz képesti különbsége alapján változtatja a fűtésteljesítményt). Igaz, hogy az idei newtonra váltás miatt ez már annyira nem releváns fejlesztés. :roll:

Töprengtem a fókuszírozó motorizálásán is, el is kezdtem összerakni hozzá a kódot, hardvert. Én Wemos D1 minire építem. Ez kisebb, mint a nano, erősebb HW (már amennyire fókuszírozóhoz kell erős HW), tud Wi-fit és BT-t is. A vezérlése okostelefonon futó Blynk alkalmazásból futna (a telefon úgyis mindig nálam van alapon).

Még egyszer gratulálok a fókuszírozóhoz, klassz lett a dobozolás is, látszik a belé fektetett munka.

Re: Motoros fokuszírozó

Elküldve: 2018.02.21. 01:49
Szerző: tordaitom
Ajánlom én is ezt az arduinós fókuszírozó-vezérlést megépítésre, nagyon jól használható. Én kb. egy éve hoztam össze, és azóta sem kellett kézzel nyúlni a fókuszírozóhoz. NYÁK-ot nem martam, sokkal egyszerűbb megoldás, ha ún. shieldet (ahogy Frigyes is írta fentebb) szerzünk be, és erre csatlakoztatjuk a motor kábeleit. (pl. ezt: https://robu.in/product/9736/ , de a Vaterán is megrendelhető). A motorpanelt meg egyszerűen összedugjuk a normál méretű Arduinóval (tehát nem a nano, vagy a mikro változathoz), nem kell forrasztani semmit. Kézivezérlő sem kell, ha valaki hozzám hasonlóan távvezérléssel használja a távcsövét, azaz a szobából.

A motoráramot nem kapcsolom ki, mert egyrészt ki- bekapcsoláskor ugorhat a motor forgórésze, ezáltal pontatlanná válva (féllépéses üzemmód esetében), másrészt nem baj, ha a meleg motor besegít a tubusfűtésbe.

Re: Motoros fokuszírozó

Elküldve: 2018.02.21. 08:24
Szerző: Frigyes
tordaitom írta:A motoráramot nem kapcsolom ki,

Jó az ötlet, bár még nem próbáltam, hogy ugrik-e a tartóáramot levéve. Mennyire melegszik a motor?

Az általad javasolt normál boardok (Uno, Mega stb.) használata abból a szempontból is praktikus, hogy 12V betápról mennek, az meg általában úgyis van a motorok miatt.
Ha valaki meg a miniatürizálás, vagy IoT felé szeretne elmozdulni, szerintem most a Wemos az egyik legjobb irány. Shield ott is van pár féle, ha valaki nem szeret forrasztani. ;)