Miután a meniszkusz kiaknázható lehetőségnek tűnt, de a megfelelő üveget még meg kellett szerezni hozzá, további kalandozások vártak a már föntebb megismert linken, hiszen a távcső készen volt, minél hamarabb szerettem volna valami megoldást találni. Elkezdtem vizsgálódni a legkönnyebben kivitelezhetőnek tűnő kéttagú, Ross korrektor háza táján. Lassan elmondhattam, hogy értem a kóma leküzdésének alapelveit, és további búvárkodásba kezdtem a meglévő, tekintélyes mennyiségű szakirodalmaimban is, de rájöttem, hogy 1941-től napjainkig is nagyon kevés szó esett a témáról, annak ellenére, hogy többezer oldalnyi forrásom van. Kézen-közön azután hozzám került a Telescope Making folyóirat néhány száma, amely azt hiszem, a sokkal ismertebb Astronomy folyóirat fiókapjaként jelent meg anno évszakos rendszerességgel, azaz évi négy részben. A 45. részben megtalált cikk címe: „How to Make a Coma Corrector with Off-the-Shelf Optics” (Hogyan készítsünk kómakorrektort a polcról levett optikákból-vagy ilyesmi
)Rögtön a cikk végére lapoztam, ahol Peter Ceravolo neve szerepelt, úgyhogy először csak a közölt ábrákat láttam egy villanásnyi ideig. Óriási heuréka érzés szállt meg, tudtam, hogy a megoldás a kezemben van… Mr. Ceravolo egy profi optikai tervező, és nem ez az első eset, hogy olyan információmorzsákat szór az amatőröknek, amelyekből egy kis utánagondolással, némi kísérletező kedvvel nagyon jó dolgok születhetnek. A neve által fémjelzett információt már régebben is „különösen értékes és megbízható” kategóriába soroltam. A cikkben három lehetséges korrektor tervet közöl teljes egészében, az akkori Melles-Griot katalógusából megrendelhető, kizárólag BK-7 üvegből készült lencsékből felépítve. (A Melles-Griot ma is létezik, de ezek a lencsék már nincsenek a kínálatban. Azonban a litván Eksma Optics ma is kínál ilyen lencséket, nem is találtam olcsóbb forrást még.) Ekkor hasított belém a felismerés, hogy egy optikai tervező se feltétlenül arra számol, hogy terveihez egyedi optikai elem lesz gyártva, hanem sok esetben az optikai gyárak széles kínálatából választ „szabványos” elemeket, és tervét ennek megfelelően alakítja ki. (Igazából a gépiparban is ez történik nagyon sok esetben.) Ott álltam hát, kezemben az információval, és igyekeztem értelmezni azt. A meniszkusz esetén jól felfogható, hogy nem sok színi hiba várható, annak „semleges lencse” tulajdonsága miatt. Itt viszont legalább két tag van, de azonos üvegből. Addigi elképzelésem szerint színhibától legalább nagyrészt mentes csak akkor lehet egy ilyen rendszer, ha a pozitív és negatív lencsék fókusztávolsága megegyezik, vagyis összességében sem gyűjtő, sem szóró tulajdonságot nem mutat. Mivel a tervekben görbületi sugarak szerepelnek, ebből még nem tudtam közelebb jutni a megvilágosodáshoz, nekiláttam Bk-7-re kiszámolni a lencsék fókusztávolságát. Ez nem tartott túl sokáig. Ezután összeadtam a negatív és pozitív tagok fókusztávolságát előjelhelyesen. Ebből nagyon közel mindig 0 érték adódott. Ezért készül hátminden tag azonos üvegből, a tagok együtt valóban semlegesek! A linken megtalálható a Ross korrektor felépítése, sematikus sugármenettel ábrázolva, amiből a működés már teljesen világossá vált. Ceravolo azt írja, hogy más görbületi sugarakkal készült lencsékből is felépülhet a rendszer, de nyilván a lencsetípusoknak és a semleges tulajdonságnak meg kell maradni –gondoltam.
Elővettem minden lencsémet, amiket évtizedek óta gyűjtögetek. A pozitív tagok fókusztávolságát megmértem, a kétszer domborúakat eszerint csoportosítottam, belevéve a különböző mértékben domborúakat is. Ezután a negatív meniszkuszokat sorban összepróbáltam velük, és ahol nagyjából semleges eredményt kaptam, azokat párokként megjelöltem. A semleges tulajdonság szépen megvizsgálható a napfényben, és úgy találtam, hogy 0,5 dioptria már nem számottevő színhiba tekintetében, de természetesen a törésmutatók továbbra is ismeretlenek. Azért a lencsék anyaga körülbelül sejthető, legalábbis üvegfajta szinten, mert az ólomüveg határozottan nehezebb-megérzésre.
Három ilyen 22-25 mm közötti átmérőjű, 40-50 mm közötti fókuszú párt találtam, amiből rögtön látszott, hogy még ha működnek is együtt, azokat elég közel, az okulárba, de értelemszerűen a fókuszpont elé kell elhelyeznem. Ez azért nem volt baj, mert az átmérőjük kicsi, mélyebben a fényútban már nem tudnák befogni a meredek sugármenetet. Elkészítettem az első –és egyben a legkevésbé semleges- pár esztergált foglalatát, amely a Silver Plössl szűrőmenetében egészen a látómező határolóig betekerhető volt, illetve attól minimálisan egy mm-re volt a pozitív tag. Vártam a derültséget, és mikor a felhőlyukakban lehetőség volt, természetesen azonnal kipróbáltam mit sikerült alkotni. A pozítív tag kezdetben kb. 2 cm-re volt a fókuszsíktól, de nem sok pozitívum történt a képalkotással, sőt, kissé még talán rosszabb is lett. Kivettem az okulárt, kissé beljebb tekertem a lencsepárt. Talán mintha javulna valamit! Teljesen betekertem a lencséket… és majdnem hátraléptem a látómezőt áttekintve! A kóma gyakorlatilag kb. az ötödére zsugorodott. Ezután a foglalatból még leesztergáltam, így a lencse már csak 0.3 mm-re került a képhatárolótól, az okulár fókuszától mintegy 7 mm-re. Ekkorra a látómező már nem volt rosszabb a peremen, mint a Nagleré, de ez ugye csak 50 fokos. Szinhiba érzékelhető, de nagyon nézni kell a peremen is. (Nagyon- de nagyon kicsi egy SW 80/400-as akromáthoz képest
) Nagyon boldogan –szinte diadalittasan- nézelődtem vele, amíg a felhők engedték. Ebből a legnagyobb tanulság, hogy ilyen rövid fókusz mellett tized mm-es beállítások is nagy különbséget jelentenek a végeredményben. Nagyon érzékeny a rendszer a központosságra is, de 0,05 mm pontosságú fészkekben a lencsék már elég pontosan ülnek. A két lencse együtt alaposan szétzúzza a gömbi korrekciót, (alulkorrigál) de mi ugye kis nagyításra gyúrunk, tehát egy jó tükör még attól vígan fog muzsikálni. Ha a lencséket összerakva megnézzük, egész érdekes, hordószerű torzulást okoznak egy vonalszerű tárgy képén, miközben semmilyen „nagyító, vagy kicsinyítő” tulajdonságuk összességében nincs. A tükröződéscsökkentő bevonatokkal és a tükröződéssel kapcsolatban voltak kezdetben félelmeim.A lencséket így rendelve elég magas felárral kell számolni. De mielőtt kifizetnénk, azt javaslom, mindenki keresse meg Schné Attilát, kérjen ajánlatot. Aki bontott optikával dolgozik –mint én- nagyon esélyes, hogy eleve legalább magnézium-fluorid réteg van a lencséken. Ha nincs, de szeretnénk bevonatot, inkább haza fizessünk!
A becsillanás, amit gyári rendszereken is tesztelni szoktak, annál esélyesebb, minél közelebb vagyunk a lencsékhez, illetve a görbületi középpontokhoz. Vizuálisan az én példányom az okulár felől érkező (szórt) fényre (is) érzékeny, de egyébként szépen működik. Fotografikusan akár nagyon kritikus is lehet a helyzet, de ez szerencsére mégsem nem került felszínre.
A lencsék között alapesetben nincs hézagolás, peremükön fekszenek össze. Azt tapasztaltam, hogy 0,5 mm-es lépcsőkben hézagolva őket, adott esetben javul a korrekció, de a színhiba is erősödhet közben. Ez vizuálisan sokáig gyakorlatilag észrevehetetlen romlás, de ekkor már fotografikusan is megpróbáltam valamit elérni, és ott nagyon nem mindegy. További célom kb. fél fokos leképezett terület fotografikus korrekciója lett, ami már nagyon bátor elképzelésnek tűnt, pláne, hogy talált lencséimmel várhatóan nemigen kaphatok 100 százalékos eredményt, ráadásul a két lencséből felépített rendszernek alapesetben is vannak korlátai…
Erről még majd írok pár sort, meg arról, ami később jut eszembe, mert biztos kimarad valami. Mellékelek két képet az M27-ről, QHY 5II L kamerával. Ez az első fotografikus próba volt. Nem tökéletes, de zongorázni lehet a különbségen. Most mindenkinek minden jót kívánok 2018-ra!
