Meteorok!

nagy lőrinc7
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2012.02.19. 14:07

Ez miez?

Hozzászólás Szerző: nagy lőrinc7 » 2012.08.02. 01:10

Valaki, aki ért hozzá!

Még 31.-én, este tíz óra után pár perccel láttam valamit, ami meteor lehetett.
Pont úgy nézett ki, mint egy csíkot húzó repülő, csak nem fehér volt, hanem inkább narancssárga, gyors, és a végén darabokra esett szét. (Talán három-négy darabra, ha jól emlékszem.)
Nyugaton látszódott, a Göncöl és az Ökörhajcsár között, valamivel a Vadászebek felett (a Stellarium szerint egy órával később, tehát 23 órakor pont ezen az útvonalon haladt el az ENVISAT műhold. Akinek van rá lehetősége, nézze meg légyszi.).
Az útja kb. olyan hosszú lehetett, mint az Arcturus és az Izar közti távolság, vagy hosszabb, gyorsulni látszott, míg a végén (miután szétesett) szinte megtorpan.

Ez volt az eddigi legnagyobb Földre hulló tárgy, amit láttam. Az útja hosszabb is lehetett, mert már szép kis (dupla?) csóvája volt, mire felnéztem az égre. Hangja nem volt, pedig a látvány alapján számítottam rá. Megfigyelésem helye: Vas megye, Bozsok község.


Ha valaki tudja, mik szoktak így viselkedni (meteor, űrszemét, esetleg zuhanó repülő...) attól szívesen veszem a felvilágosítást!

Előre is nagyon köszönöm!
Kukac
Hozzászólások: 950
Csatlakozott: 2011.05.06. 18:32

Re: Meteorok!

Hozzászólás Szerző: Kukac » 2012.08.02. 09:19

Zuhanó repülőt kizárnám, mert arról már tudnál, tele lenne vele minden hírpotál és TV.
Azon kívül a legritkább eset, hogy egy repcsi összetörik a levegőben.

Űrszemét lehetőségét csak azért zárnám ki, mert azok meg ritkán esnek szét
látható mértékben. Kivéve ha akkora lenne, mint egy busz, de arról szintén tudnánk
a hírekből.

A nagyobb meteorok szoktak színes csíkot húzni, mikozben elégnek a légkörben,
és közben darabokra is eshetnek, ez nem ritka. Ilyet már én is láttam.

Tehát jó eséllyel meteor volt. Érezd magad szerencsésnek, hogy ilyen szép,
szabadszemes jelenséget láthattál!
sq
Hozzászólások: 329
Csatlakozott: 2011.05.10. 15:00

Re: Meteorok!

Hozzászólás Szerző: sq » 2012.08.02. 22:48

ma 22:23-kor láttam egy tűzgömböt, kőszárhegy és polgárdi települések között a 7-es főúton. sajnos a kocsi ablakán keresztül nehéz volt behatárolni a pontos irányt, főleg, hogy nem arra néztem az elején. mindenesetre a telihold irányából érkezett, és az arcturus felé haladt, de még azelőtt legalább 15-20 foknyira eltűnt. nagy sebességgel jött tehát kb dél felől, azt hittem valami alacsonyan szálló repülő vagy helikopter, de amint odakaptam a tekintetem, az addig állandó fényességű meteor felizzott, majd kb fél másodperc alatt kihúnyt. mindenesetre ezalatt az idő alatt szerintem minimum -6-os fényeséget elért. bocs, hogy ennél nem tudok egzaktabb infót adni róla.

üdv, lf
"alapvetően gonosz"
/by kukac/
lafidoki
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2012.08.06. 18:33

Re: Meteorok!

Hozzászólás Szerző: lafidoki » 2012.08.06. 18:39

meteorit darabom nem az volt! :)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára lafidoki 2012.08.08. 11:32-kor.
lizzike
Hozzászólások: 39
Csatlakozott: 2012.02.26. 11:44

Re: Meteorok!

Hozzászólás Szerző: lizzike » 2012.08.07. 21:46

Sziasztok!

Tegnap csináltam pár képet, unatkoztam éjjel. Ma konvertálás közben vettem észre az egyik fotón, hogy a Nagy Medve mellett húz el egy "Meteor" sajna éppen kint voltam a konyhában, így nem láttam semmit belőle! :((( Nem tudom, hogy az lehetett-e, a képet feldobtam a Meteoros albumomba picasára. Aki ért hozzá, úgy is meg tudja mondani, hogy mi volt az, szépen látni, bár kicsit szét szedte a rendszer a képet :D Biztos nem repülő, azokat megismerem. :) Tegnap 23:20 készült a felvétel, nézzétek +. :)

Kellemes estét!
aplena
Hozzászólások: 94
Csatlakozott: 2010.08.13. 16:25

Re: Meteorok!

Hozzászólás Szerző: aplena » 2012.08.08. 23:38

Liza: tudsz róla linket küldeni? Minden nap érdemes kint lenni és fotózni! :)

Íme egy kis gyűjtemény az elmúlt napokból: http://tuzgomb.blogspot.hu/2012/08/repk ... ombok.html

Élményekben gazdag derült eget mindenkinek és bátran osszátok meg a látottakat!!! :) Van/lesz mit!
lizzike
Hozzászólások: 39
Csatlakozott: 2012.02.26. 11:44

Re: Meteorok!

Hozzászólás Szerző: lizzike » 2012.08.09. 12:32

aplena írta:Liza: tudsz róla linket küldeni? Minden nap érdemes kint lenni és fotózni! :)

Íme egy kis gyűjtemény az elmúlt napokból: http://tuzgomb.blogspot.hu/2012/08/repk ... ombok.html

Élményekben gazdag derült eget mindenkinek és bátran osszátok meg a látottakat!!! :) Van/lesz mit!


Persze a link kimaradt, elnézést:))) https://picasaweb.google.com/1081743303 ... 29/Meteor#
Raktam még hozzá képet, tegnap készült 22:54 perckor a gépem szerint. Sajnos ezt sem láttam, mert éppen a másik irányba fordultam. :( Tegnap rengeteg Perseidát láttam, fél óra alatt 11db-ot számoltam össze!!!!!! Az összes a Perszeusz csillagképből érkezett, ebből gondolom, hogy azok voltak! Csodás volt, már alig várom a nagy napot, remélem nem lesz felhős az égbolt. :) A képet elég csúnyán szét szedte a rendszer, az eredetit hova tudom küldeni? Azon sokkal szebb, fényesebb! :D
aplena
Hozzászólások: 94
Csatlakozott: 2010.08.13. 16:25

Re: Meteorok!

Hozzászólás Szerző: aplena » 2012.08.09. 13:58

Szia! Szerintem a fás - kék nyom biztos, hogy meteor, de nekem a másik gyanus... egy eredeti képen dőlhetne el, amit bárki nyugodtan küldhet a tuzgomb@gmail.com e-mail címre! :)
Tegnap valóban erősödött kicsit a PERseida műsor, érdemes minden derült estét kint tölteni!!! És feljegyezni a vizuális észleléseket!!! :) Dátum, fényesség, rajtagság és bármi érdekeset hozzájuk: szín, nyom, gyorsaság...
Sok sikert! :)
lizzike
Hozzászólások: 39
Csatlakozott: 2012.02.26. 11:44

Re: Meteorok!

Hozzászólás Szerző: lizzike » 2012.08.09. 14:34

aplena írta:Szia! Szerintem a fás - kék nyom biztos, hogy meteor, de nekem a másik gyanus... egy eredeti képen dőlhetne el, amit bárki nyugodtan küldhet a tuzgomb@gmail.com e-mail címre! :)
Tegnap valóban erősödött kicsit a PERseida műsor, érdemes minden derült estét kint tölteni!!! És feljegyezni a vizuális észleléseket!!! :) Dátum, fényesség, rajtagság és bármi érdekeset hozzájuk: szín, nyom, gyorsaság...
Sok sikert! :)


Szia! Szerintem műhold volt. Tegnap éjjel készítettem pár képet, és mikor megláttam az égbolton a halvány műholdat, akkor kapcsoltam. Most, hogy vissza lestem a fotókat, nagyon hasonló az alakja. De elküldöm az email címedre a képeket, és jobban szemügyre tudod venni. ;) A tegnapi viszont sztem is meteor volt, és ha jól látom a képen, pont onnan jött, ahol P.Zsolt blogában (is) olvasom, na és a szép zöld szín is Meteorra utal. Kár, hogy megint nem figyeltem! :( Nem vagyok otthon meteorcsillagászatban, de igyekszem utána olvasni mindennek! Pl a gyorsaságot, illetve fényerősséget, miként tudom megállapítani? :D
sq
Hozzászólások: 329
Csatlakozott: 2011.05.10. 15:00

Re: Meteorok!

Hozzászólás Szerző: sq » 2012.08.10. 11:38

szuperek a képeid (a nem meteorosok is), gratulálok!

off:
fvár környékén amúgy érdekes hely lehet pl a csalai kastély és kisfalud közötti rétek/mezők, mert elég jól kitakarják a környező dombok a fényszennyeket. illetve ugyanitt fel lehet menni (pákozd felől is salakos úton) a meleg-hegyre (azt hiszem ez a neve), onnan van panoráma, viszont fényszenny is. aztán ott van még a tési fennsík, bár oda már utazni kell. illetve bakonykúti környéke sem rossz, szintén a völgy jótékony hatása miatt. de sokszor járok biciklivel haza éjjelente, már sárszentmihály után is gyönyörű tejutas egek vannak két falu között, igaz ott fvár fényburka még zavaró, illetve odalátszik a péti gyár is (ez az egy gyár nagyobb fényszennyező, mint egész várpalota - döbbenetes). szóbajöhet még az inota mögötti dimbesdombos rész a baglyas (-hegy) alatt, szintén szépen kitakarja a fényszennyt, és könnyen megközelíthető kocsival (az inotai tavak mellett kell elautókázni)

a várostól délkeletre sajnos nem tudok helyeket.
on

mindenképp érdemes lesz kitelepülnöd a perseidák éjszakájára, nagy show lesz. :D és hihetetlen, hogy a fényszenny mennyire megnehezíti a meteor-észlelést, mert bár fvár fényburka alatt azért 4-4.5 határmagni előfordul, ami a fényesebb meteoroknak megfelelő is lenne, viszont mivel nincs akkora kontrasztkülönbség a meteor és az égi háttér között, nehezebben kapja oda reflexből az ember a fejét.

nekem meg keresnem kell egy rozsdás drótfonatos kerítésdarabot, mert eddig kétszer éltem át elektroakusztikus meteorészlelést, és mindkettőben csak egy ilyen kerítés közelsége volt a közös. és akarok mééééég, erősen addiktív a dolog :D
"alapvetően gonosz"
/by kukac/
Válasz küldése

Vissza: “Szabadszemes meteorészlelés”