SzZ írta:
> A foton tömegével kapcsolatos kérdésekről egy újabb kérdés merült fel
> bennem. Egy foton vajon meggörbíti a téridőt, azaz úgy tűnhet, hogy a
> foton vonz más részecskét (vagy akár egy fekete lyukat, bár van némi
> - szó szerinti - súlykülönbség
![nagyon boldog :D](./images/smilies/icon_e_biggrin.gif)
) ? Ha igen, mi a helyzet a határozatlansággal:
> tudható, hogy hol érvényesül ez a hatás?
Ez tipikusan az a kérdés, ami a majdani kvantumgravitáció-elmélet hatáskörébe tartozik. Az elemi részecskéknek nincs határozott helyük, a fotonra pedig külön matematikai tétel van, mely szerint rá a "hely" fogalma nem is értelmezhető. Az általános relativitáselmélet - kvantálás híján - nem tud mit kezdeni az ilyen helyzettel. Kiválóan leírja azt a szitut, hogy ha megadjuk: adott helyen van egy ilyen és ilyen méretű, energiájú, így vagy amúgy mozgó és forgó test, milyen lesz körülötte a téridő? Kiszámítani nehéz, de elvileg van rá határozott válasz. Na de ha nem tudjuk, nem is tudhatjuk, hol van az illető, aki görbíti a teret? Térjünk vissza a kérdésre 2052-ben.
A hagyományos, nem kvantumos elektromágneses mező, mint az anyag egyik fajtája viszont görbíti a téridőt. Ennek részleteit már 1915 óta tudjuk, benne van minden tankönyvben. Másképp, mint az atomos anyag, de görbíti. Ki kell számítani az energiaimpulzus-tenzort, betenni az Einstein-egyenletekbe, és az meghatározza a téridő szerkezetét. Csak senki se próbálkozzon a fény hagyományos, síkhullámos leírásával: a síkhullám ugyanis térben és időben végtelen, energiasűrűsége mindenhol azonos, összenergiája és impulzusa ezért végtelen. Az ilyen szitura az Einstein-egyenletek bemondják az unalmast... hasonlóan, mint a hagyományos sztatikus, állandó sűrűségű Univerzum esetében: ilyen megoldása nincs az Einstein-egyenleteknek. A síkhullám helyett tehát hullámcsomaggal, fénynyalábbal kell próbálkozni. Egy ilyen objektum gravitációs hatása elvileg kiszámolható, a gyakorlatban fellépő technikai nehézségek miatt viszont tudtommal még senki sem próbálkozott meg vele.
dgy