mizar írta: ↑2021.01.08. 13:10
...
Bár úgy látom, tévedhetek, mert mégis akad olyan optika, amelyik az ég alatt szar, de a mérése perfekt.
Kérdés, hogy ki mondja az ég alatt szarnak, és ki a labor-mérését perfektnek...
Bocsánatot kérek, nem akarok senkit sem megsérteni, pláne rosszhiszeműséggel, vagy pláne hazugsággal vádolni, de mérni is tudni kell.
Nem elegendő hozzáértés, vagy rutinhiány miatt, jóhiszeműen is félre lehet mérni bármit. Inkább az a baj, hogy sokaknak (?) jóval nagyobb az önbizalmuk, mint a tényleges tudásuk.
Az a probléma, hogy a csillagteszt kiértékeléséhez elegendő rutin kell, hogy az izgő-mozgó gyűrűsor alakjából és az egyes gyűrűk fényességéből, azok arányából jó közelítéssel becsülhetők legyenek a hibák és azok mértéke. Ez nem csak "leolvasom a digitális tolómérő számait" jellegű mérés.
Az interferométeres mérés egy (de csak egy!!!) fokkal "könnyebb", mert ott a szoftver számszerűen kijelzi a különböző mérési eredményeket az interferencia gyűrűk kioltási sávjaiba illesztett görbék alapján. De ott viszont ezek a bizonyos gyűrűk (vagy inkább csak vonalak, mivel a tényleges gyűrűknek csak kis része, egy rövid ívei esnek az optika felületére) nem tuti biztos és statikus elhelyezkedésűek. Minden kis leheletre, rezzenésre, szinte egy "gondolatra is" össze-vissza tekergőznek, s amikor az expozíció elkészül a mérés feldolgozásához, egyáltalán nem biztos, hogy a tényleges felület alakját mutatják. Ráadásul minél nagyobb az optika átmérője, ez annál inkább így van. A félméteres Dobson tükreit egy horror volt kimérni. Egy méréssel LEHETETLEN korrekt eredményt kapni, még egy szakértő számára is. Legalább 8-10 mérési eredményt kell átlagoli, hogy a valóságot közelítő eredmény kapjunk. "Egy mérés nem mérés..."
Összefoglalva: Sanyi (mizar) véleményével (most az egyszer...
) teljesen egyetértek. A különbséget a két metodológia között nem a mérési módszerek eltérő jellege okozza, hanem sokkal inkább a kiértékelő személye, ill. tudásának "nem kellő mélysége".
MDA