Kedves Lajos, nagyon köszönöm a gyors választ!
Nagyon adatsűrű a visszakérdezésem, úgyhogy nyugodtan olvashatod nem csak átfutva (ahogy általában szoktuk, azért jelzem).
Értem (és nagyon izgalmas), hogy az univerzum méretével összemérhető léptékű csillagászati távolságokon minden olyan mérhető jellemző, amelyből távolságra következtethetünk, torzul, ezért a mi szemünkben mondhatni egyre jobban "szétesik", "egyre homályosabbá válik" a világegyetem, minél távolabbra tekintünk, kvázi csillagászati értelemben rövidlátóak vagyunk. A kutatás tárgya pedig az, hogy milyen tényezőket mér a szétesés jellege, amelyek okozzák a kis távolságokon jól használható távolság-/sebességmérési módszerek egyre növekvő pontatlanságát. Tehát maga a probléma a saját okának a detektora (ahogy a ptolemaioszi, majd a kopernikuszi világképben tapasztalható ellentmondások is az újabb és finomabb megoldások detektorai voltak).
Egy technikai kérdés, ami felmerült az olvasás közben:• A balra repülő űrhajó K' nyugalmi rendszeréből mért relatív sebesség a másik irányba haladó űrhajóval azért csak 292683 km/s, mert a K' űrhajónak a relativisztikus sebessége miatt lassul az ideje? (Ezt nem nevezi meg pontosan a szöveg, csak kijelenti, hogy levezethető, ezért a rákérdezés. Azzal nekem 287645 km/s jött ki, ami hát közel is van, meg távol is van.)
És egy gondolat:A síkuniverzumos szemléltetés (a vektororientáció megőrzésének lehetetlenségéről) a gyakorlatban szerintem csak akkor lenne mérvadó, ha az univerzumunkat valójában egy négydimenziós gömbgeometria felszíne képezné (a négydimenziós gömb felszíne ugyebár háromdimenziós tér).
Amire ebből következtethetnék:
• Amennyiben ez a hipergömb tágulna, az új magyarázatot adhatna az univerzum tágulására (mert akkor ugyebár a hiperfelszínén lévő háromdimenziós univerzum is háromdimenzióban tágulna), mégha újabb kérdéseket is vetne fel (mitől tágul, mondjuk ez semmiben sem különbözik attól a kérdéstől, hogy: honnan van a sötétenergia).
• Egy ilyen univerzum megadná annak a lehetőségét, hogy egy valamilyen a hipergömb belsejéből eredő négydimenziós hatás egyidejűleg nyilvánuljon meg az egész univerzumban. Még soha nem történt ilyen, ha a háttérsugárzást nem számítjuk, az az egyetlen ennek megfeleltethető csillagászati megfigyelés.)
• Hipertérként a csak a scifiben elgondolt csillagutazás lehetőségét is felvetné, hiszen ez a hipergömb egy ideális technológia segítségével – a klasszikus almás-kukacos szemléltetéssel – átjárható is lehetne.
• Valamint egy ilyen univerzum önmagába visszacsatolt lenne (akárcsak a Föld felszíne három dimenzióban): egy bármely irányba elindított szuperfénysugarat mindenképpen észlelne a hátunkra helyezett detektor, miután az megkerülte a hiperfelszínt, magát az univerzumot, és persze feltéve, hogy időközben semmi sem térítette el vagy nyelte el. Azonban még ekkor is szétesne minden térbeli információ (pl. szögek) épp a szemléltetett probléma hatására, ezáltal csak zajt érzékelhetünk a saját univerzumunkból, amennyiben a hipergömb kerületén túlra nézünk. Ebből kiindulva akár meg is fogalmazhatok egy olyan feltételezést, hogy ezt a zajt érzékeljük háttérsugárzásként, ami így lényegében teljesen felborítja az ősrobbanás-elméletet, valamint egy sokkal idősebb univerzumot feltételezhetővé tenne (a gyorsuló tágulást pedig mérési hibává), melynek a jelenlegi látszólagos mérete-kora pusztán a feltételezett hipergömb átmérőjéből adódik.
Szóval attól tartok, ez kevésbé valószínű, mint amilyen érdekes. Túlságosan elrugaszkodott elmélet – igaz, Ptolemaiosz számára is annak tűnt volna a mai kozmológia. Mindenesetre scifikönyvben jó kis csillagutazásos kozmológiát képezhetne. (©
)
Viszont a cikk végére érve még mindig nem látom az ellentmondás feloldását. Értem, hogy a távolság és a sebesség fogalmai csillagászati léptékben problematikusak, a gond itt csak az, hogy ez alapján a gyorsuló tágulást a kozmológiában valamilyen mérési hibának kellene tekintenünk, ehelyett a sötétenergia bizonyítékának tekintjük – ha jól értem, miért ajánlottad válaszként a cikket. Ezért tehát fontos a kérdéskör, mivel nem csak egy elméleti nüansz. A cikkben leírtak szerint épp azok a mérések a pontatlanok, amelyekből pl. az univerzum korára következtettek, ha igaz.
Tudnál segíteni, hogy a cikk mely gondolata oldja fel az ellentmondást? Tehát hogy korábban gyorsabb volt a tágulás, így ezért nem lehet gyorsuló, legfeljebb a távolsággal arányosan romlik az észlelési pontosságunk. Vagy épp ez oldja fel? ("Nem gyorsul az, csak egyre rosszabbul mérünk."?) Csak mert akkor annyi a sötétenergiának, hiszen azt a gyorsulás energiaforrásaként feltételezték, és ez esetben pontatlan, torz adatokat helyettesítettek be egy képletbe, mely megadta a sötétenergia arányát. A kérdésnek így jelentős hordereje van. Köszönöm.