Eddig nem látott Hold észlelés

Holdészlelők fóruma
barics
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2010.11.25. 00:11

Eddig nem látott Hold észlelés

Hozzászólás Szerző: barics » 2010.11.25. 00:22

Sziasztok!

Bár szabad szemmel, de elég sűrűn nézem az égboltot, főleg esténként, ekkor lehet ugyanis a legtöbb dolgot észrevenni szerintem. A lényeg. Külföldön élek, észak-írországban, és itt láttam egy olyan jelenséget, amit eddig soha. Szerencsére nem egyedül voltam, úgyhogy szemtanuk is igazolják, fotót eszköz hiányában nem tudtam készíteni.

Jelenség leírása:

Tökéletes telihold volt, és eléggé felhős az ég, mondhatni, hogy összetett nem túl vastag felhőréteg borította a teljes eget, itt ott halványan lehetett látni csillagokat is. A hold körül azonban, egy óriási, tökéletes körben aminek pontosan a közepén állt a hold tökéletesen felhőmentes volt az ég, és minden egyes csillag kivehető volt. Gyakorlatilag úgy nézett ki, mint egy hatalmas fekete lyuk az ég közepén, amelynek a hold a tökéletes középpontja. Olyan volt, mintha a hold eltaszította volna a felhőket egy nagyon nagy körben. Láttam már hold körüli szivárványt, az itt elég sűrűn észlelhető, hol kisebb, hol nagyobb körben a hold körül, szóval ez nem az volt. Itt konkrétan a felhőket taszította el a Hold, és egy igen-igen, nagy tökéletes körben. Aki már látott ilyet, vagy tudja mi ez, az kérem válaszoljon!!! Köszönöm. (ja, az arányok, mondjuk egy 50 forintos pénzérme (Hold) egy futballabda a tetején (a fekete lyuk).

Ricsi
ge.nom
Hozzászólások: 311
Csatlakozott: 2009.11.19. 21:54

Re: Eddig nem látott Hold észlelés

Hozzászólás Szerző: ge.nom » 2010.11.25. 07:13

Több, mint valószínű, hogy egy egyszerű 22 vagy 46 fokos Holdhalot láttál. Sűrűn előfordul.
Janicsillagasz
Hozzászólások: 639
Csatlakozott: 2009.09.22. 13:13

Re: Eddig nem látott Hold észlelés

Hozzászólás Szerző: Janicsillagasz » 2010.11.25. 07:45

Ezt inkább a szabadszemes jelenségek topic-ba kellett volna írni.
barics
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2010.11.25. 00:11

Re: Eddig nem látott Hold észlelés

Hozzászólás Szerző: barics » 2010.12.02. 16:41

Direkt írtam le ilyen hosszan. Nem, nem holdháló volt, a teljes 15-20 percig látható amúgy is ritkának számít, ez sokkal tovább ott volt. Több száz különböző képet néztem már meg, egyik sem még csak nem is hasonlított arra, amit észleltünk. Aki esetleg tudna értelmes magyarázatot is adni az észlelésre, vagy hallott már hasonlóról, az kérem írjon. Köszönöm!
csakb
Hozzászólások: 951
Csatlakozott: 2009.09.16. 02:00

Re: Eddig nem látott Hold észlelés

Hozzászólás Szerző: csakb » 2010.12.02. 17:01

barics írta:Direkt írtam le ilyen hosszan. Nem, nem holdháló volt, a teljes 15-20 percig látható amúgy is ritkának számít, ez sokkal tovább ott volt. Több száz különböző képet néztem már meg, egyik sem még csak nem is hasonlított arra, amit észleltünk. Aki esetleg tudna értelmes magyarázatot is adni az észlelésre, vagy hallott már hasonlóról, az kérem írjon. Köszönöm!


Pedig a leírásod alapján ez egy 22 fokos holdhaló volt. Tényleg döbbenetes, amikor először lát ilyet az ember.

Szó sincs arról, hogy a felhőket taszítaná a Hold. Ha megfelelőek az időjárási körülmények, akkor a magaslégkörben keletkező jégkristályokon törik meg a Nap, vagy a Hold fénye, ez hozza létre a fényes halót. Szóval gyakran nem is tűnik felhősnek az ég ilyenkor.

Itt szépen le van írva a jelenség:

http://legkoroptika.uw.hu/jelenseg/tores/halo/halo.html



Ilyen volt, nem, mint az első 13 képen itt:

http://legkoroptika.uw.hu/galer/tores/g ... akori.html


Itt egy nagyobb kép, csillagok is látszanak, ahogy írtad:

Kép
ge.nom
Hozzászólások: 311
Csatlakozott: 2009.11.19. 21:54

Re: Eddig nem látott Hold észlelés

Hozzászólás Szerző: ge.nom » 2010.12.02. 23:22

Lehetett 46 fokos is. Az bazi nagy! Én egyébként láttam már több óra hosszat is látszódni. Elég értelmes volt?
csakb
Hozzászólások: 951
Csatlakozott: 2009.09.16. 02:00

Re: Eddig nem látott Hold észlelés

Hozzászólás Szerző: csakb » 2010.12.03. 00:43

A fotókon ez nem jön annyira át, de előfordul, hogy halo és a Hold közötti terület nagyon sötétnek tűnik, valószínűleg a középen lévő, fényes Hold miatt. A nagy kontrasztkülönbség miatt az agyunk úgy érzi, hogy ott egy "lyuk" van.
astrohist
Hozzászólások: 3230
Csatlakozott: 2009.10.01. 20:27

Re: Eddig nem látott Hold észlelés

Hozzászólás Szerző: astrohist » 2010.12.03. 09:56

Igen az egy régi tapasztalat, hogy a kontraszt miatt látszik a gyűrűn belül sötétnek. Ehhez jön még, hogy a vékony cirrus-fátyolnál ott, ahol a pillanatnyi álláspontomon nézem, a gyűrűn kivül eléggé ferde szögben érkeznek a fénysugarak, és erősebb a szóródás, mint azon a területen, ahol számomra majdnem merőlegesen jön a fény (a gyűrűn belül). (Ez érvényes pici vízcseppekre is.) BQ.
Sidius

Re: Eddig nem látott Hold észlelés

Hozzászólás Szerző: Sidius » 2016.12.13. 15:54

Egy eddig -de legalábbis jó régen- nem látott mozgalom szerevezése kapcsán írok ide, nagyjából 6 év után megtörve a topik csendjét.
1993 óta fürkészem az eget, de komolyabb műszerem csak 1994 óta van. Szóval 22 évvel ezelőtt, tavasszal olyan élményt gyűjtöttem be a Hold kapcsán, amit akkor föl se fogtam. A Kopernikusz környékén elhomályosodni láttam a felszínt, kb. a kráternek megfelelő nagyságú, de szabálytalan alakú felületen. Nem volt semmi elütő színe, csak mintha ott erős leheletnyom lett volna, mely húsz perc alatt oszlott el. Fogalmam ugyan volt a TLP-k létezéséről, de még akkoriban olvastam először róluk a Távcső Világában, és akkoriban tanultam látni a távcsőben is, így se leírást, se rajzot, se pontos időpontot nem tudok, ez tehát nem értékelhető megfigyelésnek, ráadásul a Hold alakzatait is utólag azonosítottam térképről. Annyit tudok, hogy láttam, mégpedig egyértelműen. Ösztönösen mozgatni kezdtem a tubust, az okulárt, de akkor is ott volt, majd lassan feloszlott.
Azután jött sok tapasztalat, a Hold részletesebb megismerése, és jó régen tudatosan keresem a TLP-k nyomát, de mindeddig sikertelenül.
Indítványozom, hogy alakítsunk TLP vadász szekciót. :!: Ehhez elég nagyfokú Holdismeret ajánlott, de mindenki akinek kedve van beleférne, mert azt az egyet magam is teljesen kezdőként láttam és szemernyi kétségem sincs a helyes megítélésemet illetően, pedig azóta a "szememben" van párezer csillagfényes óra, a Hold felszínén néha 500 méteres felbontással is.
Ki kéne dolgozni egy programot, ami minden láthatóságban többszörös szimultán észlelést jelentene, vagyis minden résztevevő adott időpontban ugyanazt a vidéket/vidékeket észlelné. Távcsőméret 50-500 mm-ig, megfigyelési mód rajz v. fénykép, v. leírás, v mindegyik. Egy feltétele még lenne az elfogadott észlelésnek, mégpedig a mindenki által használt ugyanazon (akár elektronikus) holdtérképen legfeljebb 10 km pontatlansággal jelölni a helyet -ha pontszerű-, vagy annak körvonalát, ha kiterjedt.
A program nem kecsegtet gyors és látványos eredménnyel, hacsak nincs nagy szerencsénk, de szerintem mindenképpen hasznos lenne.
Ötlet, meglátás, vélemény?
astrohist
Hozzászólások: 3230
Csatlakozott: 2009.10.01. 20:27

Re: Eddig nem látott Hold észlelés

Hozzászólás Szerző: astrohist » 2016.12.13. 18:52

Kedves János és minden olvasó!
A gondolat nagyon jó, hasznos, és értékes eredményre vezet. A végrehajtásához az alábbi kiindulás célszerű:
1. Ki kell választani a holdfelületen 4-5 kisebb területet. Ajánlatos fiatal kráterek környéke, vagy olyan területek, amelyek, ahol több rianás, vetődés van. (Ezek kiválasztásához célszerű a Rükl-féle Kis- vagy Nagy Atlaszt használni.) Ezekről a vidékekről a holdatlaszból egy vázlatos térképet kell készíteni, amelyről több példányt sokszorosit hatunk. Nem kell finom részleteket feltüntetni, a krátereket pl. elegendő a perem körvonalával és a központi kúppal jelezni.
2. Ezeket a vidékeket folyamatosan alaposan meg kell figyelni, attól kezdve, hogy kibukkannak az árnyéktól, az eltűnésig A sokszorosított rajzon pedig meg kell jelölni azokat a területeket, amelyek a környezetükhöz képest sötétebbek, vagy világosabbak. (Egy lunáció alatt az ilyen területek sötétsége a megvilágítás szögétől függőén jelentősen változhat: kiemelkedően fényesek vagy sötétekké válnak, vagy bele olvadnak a környezetükbe.)
3. Fényképezéssel végzett észlelésnél a kiválasztott területeket folyamatosan feltűnéstől eltűnésig végig kell figyelni, és egy képsorozatoz kell összeállítani.
4. Ezután, ha már alaposan megfigyeltük a kiválasztott részleteket, kezdődhet a rendszeres észlelés. Minden alkalommal alaposan át kell vizsgálni a kiválasztott részleteket, és összehasonlítani a "standard" rajzokkal.
Ha ezekhez képest valamilyen intenzitás változást észlelünk, be kell jelölni az alaptérképen. Ilyen esetekben ajánlatos e jelenség helyét, ameddig csak lehet (ameddig a Hold tőlünk látható) folyamosan szemmel tartani.
5. A sötét oldalon feltűnő fényjelensége. A Hold meg nem világított oldalát is érdemes minden lehető alkalommal alaposan átnézni. Ilyenkor viszonylag kis nagyítást kell használni, hogy a látómezőbe a holdkorong egésze, vagy legalább a fele beleférjen. A sötét oldalon, főleg amikor a hamuszürke fény még erős, néhány terület, ill. kráter eléggé világosan
Kezdethez ezeket tudnám kavasolni: Bartha Lajos fényfoltként feltűnők: pl. Aristarchus, Copernicus, Kepler. Ha másutt is észre veszőnk a környezetből kiemelkedő fényfoltot, ezekhez, és a megvilágított rész terminátorán levő alakzatokhoz képest be kell jelölni egy előkészített kis vázlatos holdtérképen, majd a részletes holdtérkép alapján megpróbálhatjuk azonosítani. Ilyen észlelésnél is először egy-két lunáción (újholdtól kb. első negyedig, ill. utolsó negyedtől az eltűnő holdsarlóig) először meg kell ismerkedni ismerkednünk a sötét oldallal!
Jó lenne, ha valaki, aki maga is rendszeresen végez ilyen észlelést, vállalkozna az adatgyűjtésre, és a számára azonnal jelenti lehetne az eseményt.
Kezdéshez röviden ez a javaslatom. Bartha Lajos
Válasz küldése

Vissza: “Hold”