Oldal: 6 / 7

Re: Bolygók nappali égen

Elküldve: 2013.08.05. 09:42
Szerző: Vizi Péter
Péntek este igen tiszta égen észleltem egy jót, majd a betanított GoTo-s távcsövet bekapcsolva hagytam, hogy majd szombat délelőtt megnézek pár bolygót a nappali égen.
Az akció nem várt sikert hozott! 4 bolygót csíptem el fél óra alatt.
Délelőtt 10 tájban először a Jupitert kerestem meg, a GoTo majdnem pontosan ráállt. A bolygón nem csak a két fősáv látszott, hanem a fősávok részletei mellett még legalább 2 kisebb sötét sáv is! Persze alacsonyabb kontraszttal, mint éjjel, de a látott kép a nyugodtság nem ritka másodperceiben kifejezetten részletgazdagnak mutatkozott. A Mars volt a következő áldozat, őt azért már keresgetni kellett, de pár perc után meglett. Nagyon picike teli korong, részlettelen, de a sárgás-narancsos színe egyértelműen jött. Hát igen, most mindössze 4" és 1,8 magnitúdó.
A Merkúr hamar meglett, éles kontúrral és egy határozott sötét folttal a déli részén, a fázisa tisztán látszott. Délután aztán folytattam a nappali bolygászást. A Vénusz volt persze a legkönnyebb falat, habár puszta szemmel nem látszott az égen. Némi sötét foltokat mutatott, lényegesen gyengébb kontraszttal, mint a Merkúr a még nyugodt és nem annyira párás délelőtti égen.
A Szaturnuszt sajnos erősen alacsony állása miatt nem tudtam megcélozni az észlelőhelyemről.
Vörös szűrő minden esetben sokat segített.
Óriási élmény volt a négy bolygó nappal, kivételesen tiszta és nyugodt égen.

Re: Bolygók nappali égen

Elküldve: 2013.08.05. 12:46
Szerző: Sidius
Biztos jó lehetett az a bolygászás! Pár hete egyik amatőrtársam Goto mechanikájával mi is megnéztük az elérhető bolygókat. Akkor nem volt valami feledhetetlen a látvány, de érezhető volt, hogy lehetne sokkal jobb is. Én akkor bolygóztam másodjára nappali égen, és mindössze a Jupitert láttam előtte pár évvel. Most azon dolgozom, hogy a Nap pozíciójához képest osztókörökkel rájuk tudjak állni, a mostani mechanikám már eszerint épül.

Re: Bolygók nappali égen

Elküldve: 2013.08.05. 14:47
Szerző: Vizi Péter
Nagyon megkönnyíti a keresést, ha a Hold a keresett bolygó közelében van, érdemes erre figyelni.

Re: Bolygók nappali égen

Elküldve: 2013.08.05. 20:56
Szerző: Sidius
A Holdra is számítok kiindulási pontként. Izgalmas lesz, még nem volt osztottkörös mechanikám. Ha a kis nagyítású látómezőbe kerül vele a célpont, elégedett leszek. Az egészet főleg a Merkúr miatt csinálom, szeretnék vele sokat foglalkozni.

Re: Bolygók nappali égen

Elküldve: 2013.08.22. 21:17
Szerző: mira
Egy kérdés? Lehet nem ide tartozik de milyen okulár jó nappali nézegetésre ? Tudtok segíteni ?

köszike!(ismerkedek még a dolgokkal ezért kérdezek :) )

Re: Bolygók nappali égen

Elküldve: 2013.08.22. 21:50
Szerző: mizar
mira írta:Egy kérdés? Lehet nem ide tartozik de milyen okulár jó nappali nézegetésre ? Tudtok segíteni ?

köszike!(ismerkedek még a dolgokkal ezért kérdezek :) )


Szia!
Nézegetni minden okulárral lehet, a rovarok részleteit szépen mutatja, látszik a lepkék pikkelye a szárnyukon, de ásványok vizsgálatára is megfelelőek.
A bolygók nappali nézegetése is ezekkel az okulárokkal történik. De vedd figyelembe a pupillád méretét nappal. Egy 7-8 mm-es kilépő pupillaméret nappal túl nagy.

Re: Bolygók nappali égen

Elküldve: 2014.08.29. 13:31
Szerző: Vizi Péter
Tegnap este ismét bekapcsolva hagytam a GoTo-s 200/1200-as távcsövet és ma délelőtt elkezdtem levadászni a bolygókat a nappali égen.
A Vénusz majdnem teljesen kerek, legalább 95%-os, éppen csak egy kis peremsötétedés látszik. Hiába volt kivételesen tiszta és nyugodt is a légkör, felszíni részletet bizonyossággal nem fedeztem fel rajta, pedig egész 400x-osig fel lehetett menni a nagyítással. Ez nappal nagyon ritka!
A Jupiteren a két fősáv mellett egy-két másik is látszott, meglepően kontrasztosan. Holdjait nem láttam. Az apró és fényes Vénuszhoz képest sokkal haloványabb.
A Merkúr nagyon picike, 85%-osra becsülöm a fázisát, részletet itt sem látok.
Ha nem romlik el az idő, a mai napon az összes bolygó távcsővégre kerül. :D

Re: Bolygók nappali égen

Elküldve: 2014.08.30. 09:20
Szerző: Vizi Péter
Most sem sikerült az összes bolygó egy napon való megnézése, mert az ekliptika az esti órákban annyira alacsonyan van, hogy a kertemben lévő bokrok sajna pont elfedték az éppen arrafelé járó bolygókat. Pár fok hiányzott, de hiányzott.
De nem adom fel! :D

Re: Bolygók nappali égen

Elküldve: 2014.08.30. 12:49
Szerző: astrohist
Halló Péter!
Azért a Merkúr és a Mars nappal nem semmi! Antoniadi (és alkalmanként Schiaparelli is) a Marsot, és a Merkúrt is előszeretettel észlelte a nappali égen, mivel az esti/hajnali láthatóság idején a Merlúr alacsonyan áll. Ln a Vénuszon és a Jupiteren kiül más bolygót nappal még nem láttam. Hja, jó a mai fiataloknak. BQ.

Re: Bolygók nappali égen

Elküldve: 2017.03.21. 12:07
Szerző: géza
Vénusz nappali figyeléséről " Vénusz"- 40. oldalon tőbb..