Anti_45 írta: ↑2022.01.11. 06:17
Keményen és kitartóan megdolgozol azért a kis APO-ért.
De úgy látszik,már közel a finish és lassan hátradőlhetsz.
Lenne egy kérdésem: egy viszonylag hosszabb fókuszú,f10 légréses lencsét,át lehet csiszolni/polírozni,mondjuk f5-6-ra?
Amit csinálok, az nekem (jelen esetben legalábbis) nem munka, hanem inkább szórakozás. Vagy talán "játék". Definíció kérdése.
Részben nem is ez a konkrét kis APO a lényeg, hanem az az általános tudás, ami ezekkel a nagyon fényerős lencsékkel kapcsolatos. Sajnos kb. "soha senki" nem látott még ilyen távcsövet élőben, így (szinte) senki nem tudja, hogy érdemes-e ilyet tervezni és/vagy építeni/vásárolni. Tegnap egyébként véletlenül találtam a YouTube-on egy Ed Ting videót, amiben valami hasonló dologról beszél (előre kell tekerni 18:30-hoz, ott van a "lényeg"):
https://www.youtube.com/watch?v=cKjhgd30Fhc
Ed Ting szerint (és talán kicsit az én értelmezésemben) ez (meg a nagyobb "tesó", a Traveler) azok a távcsövek, amelyekre a leginkább "vágyik" az amatőrcsillagász. Ennek valószínűleg NEM csak a ritkaságuk az oka, hanem az is, hogy ezek alapvetően kiváló távcsövek ... valamilyen szempontból legalábbis.
Amikor Roland Christen piacra dobta a(z eredeti F/5-ös) Stowaway-t, az szerintem NEM optikai értelemben volt "világrengető" lépés. Optikailag egy ilyen lencsét építeni nem nagy dolog (hiszen még nekünk is egész jól sikerült
. A nagy dolog az, hogy RÁSZÁNJUK magunkat arra, hogy egy csomó energiát- és pénzt beleöljünk egy olyan kísérleti lencsébe, ami lehet, hogy a végén gagyi lesz. Nekem ez 16 évig tartott ... még úgy is, hogy már az elejétől fogva tudtam a Stowaway létezéséről és arról, hogy az egy jó távcső.
A városi legenda szerint Roland Christen nem is csillagászati célra építette az első Stowaway-t, hanem valami madarász barátjának kellett egy nagyon könnyű, rövid de optikailag lehetőleg jó távcső. Miután elkészült a prototípus, (csak úgy "miheztartás végett") megnéztek vele pár objektumot az égen is ... és teljesen jó volt a képminősége csillagászatra is. A madarász emberke nélkül ezek a távcsövek lehet, hogy ma nem is léteznének.
Így viszont egy új távcsőtípus született. Az előző "100 évben" mindenki az átmérőre meg az optikai minőségre "gyúrt", hiszen a csillagászatban alapvetően a méret a lényeg (meg azért az optikai minőség is számít). Addig mindenki a lehető legnagyobb távcsőről álmodozott, a refraktorosok nyilván valami APO-jellegű lencséről, jó hosszú fókusszal, hogy minimalizálják a maradék színhibát. Ehhez képest Roland Christen épített egy PICI ÉS RÖVID APO-t aminek jóval nagyobbak voltak az optikai aberrációi, mint ami elérhető lett volna valamivel hosszabb fókusz mellett. Logikus lett volna, hogy ezt senki nem veszi meg (főleg azon az áron) ... de a dologból mégis nagy siker lett.
A Stowaway (meg a Traveler) sikerét szerintem a rövid tubus, azaz a szállíthatóságuk számlájára kell írnunk. E távcsövek megjelenésével az amatőrcsillagászat többé nem volt már "helyhez kötött" hobby, ezeket bármikor könnyen el tudjuk vinni bárhova (találkozók, iskolaudvar, rokonok, "járdacsillagászat", stb.). Mondhatjuk, hogy e távcsövek változtatták az amatőrcsillagászatot "magányos" sportból "közösségi tevékenységgé. Szerintem ez nagy dolog és hosszabb távon jelentősen hozzájárulhat az amatőrcsillagászat népszerűsítéséhez.
Sajnos azonban teljesen esélytelen dolog első generációs Stowaway-t szerezni, állítólag csak 40 darab készült belőle (a későbbi, hosszabb fókuszú verziók pedig már nem követik az eredeti szellemiségét, azok tubusa már nem rövid, nekem azok nekem nem tetszenek). A távcsőtípus (azaz a rövid fókuszú olajréses triplet APO) kipróbálására tehát az egyetlen gyakorlati lehetőség az építés volt. Ezért vágtunk bele végül ... és egyelőre úgy tűnik, a dolog nekünk is "bejött".
Azt azonban meg kell említeni, hogy ez a triplet időnként inkább egy ED-APO-nak "érződik" a képe alapján. Ennek az oka az, hogy ez az optikai rendszer nagyon "ki van hegyezve", azaz nem nagyon vannak benne "tűrések" hagyva a gyakorlati "esetekre". Miszerint:
- Lehűlés közben szerintem (szerintem) színez a kis lencse. A perem (mint minden más lencse esetén, itt is) előbb hűl le, mint az üveg közepe. Emiatt normál esetben csak gömbi hiba (alulkorrigáltság) keletkezik, de itt a külső zóna megváltozó görbülete a színhibát is a felszínre hozza. Ezt még tesztelem, de szerintem amíg a lencse rendesen át nem hűl, látszik egy kis színhiba a képben.
- A nagy fényerő azt jelenti, hogy a fókuszpontot nagyobb szögben (is) érik el fénysugarak. Emiatt az okulár-oldali kiegészítők minősége kritikus. Azonnal előjön az okulár és a Barlow lencse színezése. Ha csak egy pici asztigmatizmus van a zenittükörben (amit mondjuk F/8 mellett észre sem veszünk) az garantáltan "ordítani" fog F/4,8 mellett (mivel az adott csillag fénye a zenittükör nagyobb felületén "halad át", ahol a tükör hibája is arányosan nagyobb). Ahhoz, hogy ilyen nyílásviszony mellett perfekt legyen a kép, mindenek, ami a fény útjában van, kiváló minőségűnek kell lenni. Ennek biztosítása nem kevés pénzbe kerül(ne, ha foglalkoznék vele ... de nem fogok)
.
- A rövid fókusz és a nagy fényerő együtt "szépen" láthatóvá teszik a lencse fókuszsíkjának a görbületét. Ehhez persze megfelelő okulár is kell, de "sajnos" egy kedves barátom pár napja kölcsönadta a 13- és a 20mm-es TeleVue Ethos okulárjait. Ezek "rendes" távcsőben "faltól falig" perfekt képet adnak ... de ehhez sík felületen kellene keletkeznie a képnek ... és ez a feltétel nyilván nem teljesül a kis APO esetén. A 13mm-esben még nem igazán látom, hogy romlana (defókuszálódna) a kép a látómező széle felé ... de a 20mm-esben ez már egyértelműen látszik. Ha a látómező közepére fókuszálunk, akkor a peremen picit életlen a kép és valamennyit befelé kell mozgatni a fókuszírozót, hogy "kiélesedjen" ... de akkor meg középen lesz kevésbé éles a látvány. Az Ethos "peremén" csillagtesztelve egyébként a kis lencse kómahibája is látszik (ez a lencse "erőszakos" áttervezésének a következménye, amit tudatosan vállaltunk ... de hát a lehető legrövidebb fókusz volt a cél, nem?
Szerencsére a 13mm-esben már minden perfekt ... úgyhogy szerintem kibírjuk. A még rövidebb fókuszú (de hasonló látómezejű) okulárokban ezek a hibák biztosan nem fognak látszódni, a 20-as kedvéért meg nem érné meg fókuszsík-korrektorral vacakolni (úgysem a peremen észlelünk és ott sem borzalmas a kép, csak azért nem is olyan éles, mint középen).
- Ha nyugtalan a légkör, akkor ennek egyik hatása, hogy pillantokra defókuszálódik a kép. Ettől egy "rendes" APO-ban nem látunk színeket ... itt viszont ez is előhozhat egy kis színhibát (egyes oklikkal). Alapvetően BÁRMI, ami "megzavarja" az optikai rendszer "tökéletes" működését, azonnal látható színhibát eredményez (ez normál esetben csak defókuszálva látható, de a Hold peremén pl. tegnap voltak pillanatok, amikor azt gondoltam, hogy fókuszban is láttam színhibát a Barlow+zenittükör párossal ... ezt azonban még tesztelem).
Ezek viszont mind lényegtelen dolgok ahhoz képest, hogy fókuszban a kép (szerintem) teljesen jó. Ha előre tudtam volna, hogy a kép ilyen lesz, sokkal hamarabb megépítem ezt a kis vackot ... de hát ezen már kár lenne keseregni.
Az eredeti kérdésre visszatérve igen, teljesen lehetséges egy lencsét átcsiszolni fényerősebbre, de csak akkor, ha elég vastagok a tagok ahhoz, hogy a rövidebb fókusz erősebb görbületei "elférjenek" rajtuk. Akromátok (és távolkeleti ED lencsék) esetén azonban tipikusan olyan vékony az üveg, hogy a csiszolás végén vagy kilyukadna a negatív tag közepe, vagy "elfogyna" a pozitív tag pereme. Ezek esetén az ilyen módosítás reménytelen. De pl. a TMB-k üveganyaga olyan vastag szokott lenni, hogy ott ELVBEN lehetséges lenne egy ilyen módosítás.
A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy ez a fókusz-módosítás nem éri meg a macerát. A lencsének ugyanis minden felületét módosítani kellene, ami pont ugyanannyi munka lenne, mint egy új lencse elkészítése. Ráadásul az összes üveg-levegő felületre új réteget kellene gőzölni, ami szintén jelentős plusz költség. Ezen okok miatt a gyakorlatban logikusabb ilyenkor új lencsét építeni (és pl. a régi eladásából fedezni a költségeket).
Anyagilag akkor érheti meg egy kész lencse átcsiszolása, ha csak egyetlen felületet kell módosítani. Erre jó példák azok a 10 centis ED lencsék, amiket eredetileg ED spektívekbe építettek (amelyek azonban mechanikai problémák miatt használhatatlanná váltak). Ezeket a lencséket úgy tervezték, hogy kb. 20 centi üvegen menjen át a fényük, mielőtt eléri a fókuszsíkot. Ha nincs ez az üvegmennyiség a fényútban, a színkorrekció elfogadhatatlan. Ezt azonban a lencse frontfelületének a módosításával meg lehetett oldani, tehát a "spektív lencsét" át lehetett alakítani "normál ED" lencsére EGYETLEN felület módosításával. Ezt logikus volt megcsinálni annak idején ... de eddig ez volt az egyetlen eset amikor a gyári rádiusz módosítása értelmes megoldásnak tűnt. Ezen kívül csak ha gyárilag nagyon el van cseszve egy lencse (pl. peremkopott) akkor van logikája a bevonat leszedésének és EGY felület újrapolírozásának. Minden más esetben szerintem logikusabb új lencsét építeni, hiszen az ugyanannyi munka és megmarad az eredeti lencse is.
GyP