Nekem szintén letolható tetőm van. A tető lemez, semmi szigetelése nincs. A falak és a tető találkozásánál kb. 50 mm-es rés van körben, ennyivel túlnyúlik a tető oldala a falakon, tehát ha alá állok a csillagdának, akkor a fal mellett fölnézve látom a tetőlemezt. Ha fúj a szél, jelentősen gyengülve, de minden irányból átfúj rajta, ha meleg van a lemez alatt, akkor meg fölfelé huzatol, ugyanis a két tetőfél találkozásánál összesen egy kémény keresztmetszetnyi rés igencsak van, csak a víz nem juthat be. A távcsövek az alulról érkező hűvösebb levegőben vannak. Ennek előnye, hogy állandó a légcsere, hátránya, hogy a rovarok -darazsak- bejutnak, de nem sokáig pihiznek ott, mert nappal annyira meleg a lemez, hogy csak kezdetben tűnik jó helynek, és hamarosan továbbállnak.
Nagyon extrém idő kell, hogy az optikákon is lecsapódjon a pára, de olyan még nem volt, hogy használatba vételkor párátlanítani kellett volna, ha nem lett lezárva a tubus, amikor nem kellett volna. Ha mégis megtörténik a párásodás, -rendszerint ritkán, és mindig észlelés közben-, hajszárítóval szoktam a tubusba langyos levegőt fúvatni. A hideg üveget gyakorlatilag nem melegíti fel, a pára viszont egy-két perc alatt eltűnik. A vékony tetőlemez páragyűjtő. Estére van, hogy patakzik róla a víz, mert hamar kicsapódik rajta, hamarabb, mint a lassabban hűlő üvegen. Ilyenkor a tető túlnyúlása miatt a víz a falon kívül, a földre csepeg. Mikor kotorja a szél a havat, előfordult már, hogy kb. egy lapátnyi a padlóra jutott. Ennél többre számítottam, de csak a felfelé sodródó pelyhek tudnak bejutni, úgyhogy sosem volt még több, de nem is rendszeres havas időszakban sem.
Nekem az elsődlegesen bolygó célpontok miatt az elvem az volt, hogy kövesse az épület a kinti hőmérsékletet, ezért még a taposó is acéllemez. Nem sok bajom van a párával, cserébe télen állati hideg a talpamnak, amit úgy szoktam melengetni. A zárt épület ilyen szempontból problémásabb. De tisztábban lehet tartani, és nem kell harcolni az apró állatokkal, ámbár a pókok a szúnyogok miatt nem feltétlenül zavarnak, mert eltolom őket a tetővel együtt, aztán meg vissza. De sajnos nekem mindent jól záródó dobozban kell tárolnom.
Pár érdekesség is megesett, mióta felépítettem a csillagdát. Vagy három éve ősszel, nagyon megijesztett az egyik éjjeli ragadozó. Rengeteg errefelé a bagoly, és a denevér, mivel a szomszédos elhagyott víztoronyban élnek. Ott repkednek egy darabig körülöttem, mindig az erős szürkülettől kb. fél-egy órát, aztán szétszélednek, de néha még a légáramlatukat is érzem, szóval egymáshoz szoktunk.
Ültem a távcső mögött, kb. 11 óra volt, nagyon nagy csend, kicsit altató hatása is van az óragép zizegésének, úgyhogy épp azon gondolkodtam, hogy járni kéne egyet. Hátam az északi falnak vetve, balra pedig húsz centire a keleti fal. Ha leülök, a fejem a fal szintje alatt van 1-2 centivel. Nagy surrogásra balra kapom a fejem, tőlem fél méterre egy bagoly, épp le akart szállni a falra, pont a fejem mellé. Mikor levette, hogy mindketten ott vagyunk! Azt a kétségbeesett hátra arcot!... Olyan szelet csinált a szárnyával, hogy felborzolta a hajamat. El tudtam volna kapni, nem is kellett volna teljesen kinyújtanom a kezem. De persze nem erre gondoltam azonnal. Egyből eltűnt a környékező álmosságom!
Tavaly nyáron meg egy napnyugta táján -még nagyon meleg volt- nagy zúgást hallok a hátam mögött. Hátrafordulok, egy villanás és egy szarvasbogár hím ütközése tolta fel a szemüvegemet a homlokomig, aztán ájultan koppant a taposólemezre. Azt hittem elpusztult, felvettem, aztán feltettem a fal tetejére. 6-7 cm közé becsültem, szóval szarvasbogár mértékkel nem volt kicsi. Pár perc után már harciasan nyújtogatta felém a csápjait, de nem fogadtam a kihívást, így aztán inkább megint megpróbálkozott a repüléssel. Ment is neki. De a manőverezés nem az erőssége, ezt előképzettség nélkül is, rögtön megállapítottam.
(Nem tudom, ha mondjuk valaki nem szemüvegessel találkozik, akkor mi lett volna?)
Ezek építési kedv fokozó történetek!