Oldal: 1 / 3

Távcsövetlen rendezvények, előadások

Elküldve: 2010.01.18. 11:12
Szerző: Kirami
Hogyan lehetne csillagászati témájú előadást tartani, vagy egyéb rendezvényt szervezni vakok és gyengén látók számára? Tudom mi a kérdés: Hogy a manóba, amikor a csillagászat egy alapvetően fényen meg látáson alapuló tudomány? Nekem vannak ötleteim, de szeretnék agyakat serkenteni eme paradoxon feloldására, szóval még nem írom le.
Na nem mintha tervbe lenne véve ilyen, de ki tudja, akár még kivitelezésre is kerülhet.

Re: Távcsövetlen rendezvények, előadások

Elküldve: 2010.01.20. 18:26
Szerző: dgy
Kedves Amanda!

Az ELTE Fizikai Intézetében évek óta folyik egy főleg középiskolásoknak,
de egyéb érdeklődőknek is szóló ismeretterjesztő sorozat, Az atomoktól
a csillagokig címmel (www.atomcsill.elte.hu). Pár éve a Bárczi Gusztáv
Gyógypedagógiai Kar oktatóival közösen megpróbálkoztunk egy olyan
előadással, ahová meghívtunk mozgássérült, nagyothalló és vak diákokat
is. Az előadás akadálymentesített teremben volt, folyamatosan jeltolmács
közvetítette a szöveget (persze előzetes egyeztetésre volt szükség az
előforduló szakkifejezések miatt), a vakok számára pedig az előadás
kulcsábráit speciális dombornyomással nyomtattuk ki, és a hallgatók
kezébe adtuk. Az előadás a turbulenciáról szólt, és az ábrákon ki lehetett
tapogatni az örvénylő, kavargó folyadék áramvonalait, stb. Korábban
sohasem láttam hasonló nyomtatást, egészen furcsa volt. A hallgatóság
egyöntetű véleménye szerint az anyag átment a rivaldán, jól lehetett
követni. A felvétele megtekinthető a következő helyen:
http://www.atomcsill.elte.hu/program/ki ... 08-arch/15

Ha érdekel hasonló előadások szervezése, szívesen összehozlak azokkal
a szakértőkkel, akik nekünk segítettek az előadás megszervezésében,
és az ábrák elkészítésében.

Idén március 11-én szintén lesz egy hasonló előadásunk, ha érdekel a
módszer, szívesen látunk.

üdv
dgy

Re: Távcsövetlen rendezvények, előadások

Elküldve: 2010.01.22. 09:21
Szerző: Kirami
Ha érdekel hasonló előadások szervezése, szívesen összehozlak azokkal
a szakértőkkel, akik nekünk segítettek az előadás megszervezésében,
és az ábrák elkészítésében.

Idén március 11-én szintén lesz egy hasonló előadásunk, ha érdekel a
módszer, szívesen látunk.


Nem tudom, mennyire érdekel hosszútávon, úgyhogy maradjunk abban, hogy március 11-én ott leszek. A Lágymányosi Campuson lesz?

Kirami

Re: Távcsövetlen rendezvények, előadások

Elküldve: 2012.06.08. 11:21
Szerző: astrohist
Érdi és környékbeli érdeklődők figyelmébe:
2012. június 16 (szombat)
Érdi Magyar Földrajzi Muzeumban (Érd, Budai út 4) 17 órától "MUZEUMOK ÉJSZAKÁJA" keretében 18 órától 23 óráig előadások, és derült idő esetén távcsöves bemutatás lesz. Belépés díjtalan.
A részletes program megtalálható: http://www.foldrajzimuzeum.hu.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk: Bartha Lajos.

Re: Távcsövetlen rendezvények, előadások

Elküldve: 2012.06.18. 08:42
Szerző: Guest
astrohist írta:Érdi és környékbeli érdeklődők figyelmébe:
2012. június 16 (szombat)
Érdi Magyar Földrajzi Muzeumban (Érd, Budai út 4) 17 órától "MUZEUMOK ÉJSZAKÁJA" keretében 18 órától 23 óráig előadások, és derült idő esetén távcsöves bemutatás lesz. Belépés díjtalan.
A részletes program megtalálható: http://www.foldrajzimuzeum.hu.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk: Bartha Lajos.



Köszönet Bartha Lajosnak. :D
A távcsöves bemutató jól sikerült.Sokan jöttek,jó idő volt.Sokat beszélgettünk,és nagyon jól éreztük magunkat.

Köszönet a TÖBBIEKNEK is. :)

Üdvözlettel:
Szehofner József (GEBE) 2030 Érd.

Re: Távcsövetlen rendezvények, előadások

Elküldve: 2012.06.18. 09:48
Szerző: astrohist
Érdi és környékbeli amatőröknek:
A jún 16-i bemutatás az utcai lámpák zavaró hatása ellenére is szépen sikerült: nem csak sokan jöttek oda, néhány 4-5-ször vissza-vissza tértek, ami egyrészt köszönhet a távcsöveiket rendelkezésre bocsátó Keresztesi Milósnak és Mádai Attilának, másrészt azonban annak is, hogy Ti is (pl. az előző levél írója, és Meggyesi Katalin) nagyon érdekesen, szépen elbeszélgettetek az érdeklődőkkel. Ilyen alkalommal a távcsöves látvány mellett is nagyon fontos a közvetlen és barátságos szóbeli érintkezés a kiváncsiskodókkal! Ezt az ott összejött néhány amatőr kiválóan megtette.
A Muzeumi Éjszaka helyi ötletgazdája Puskás Katalin főmts. volt, a vendéglátó pedig Kubassek János igazgató. Köszönet nekik az ötletért és a lehetőségért.
A Magyar Földrajzi Múzeum már korábban felajánlotta, hogy rendszeresen is helyet ad az Érd környéki amatörök személyes találkozójának. Ezt ki lehet használni, csak jelentkezzenek, akiket érdekel.
Köszönöm, a muzeumosok nevében is minden közreműködő részvételét: Bartha Lajos
(Ps. Van-e valamelyikteknek fényképe a távcső körüli nyüzsgésről?)

Re: Távcsövetlen rendezvények, előadások

Elküldve: 2014.06.03. 13:25
Szerző: mephi
2014.05.31-2014.06.01-én Kisgyőrben találkozott a debreceni Magnitúdó Csillagászati egyesület, a miskolci Androméda Csillagvizsgáló Egyesület és a szintén miskolci Jezsuita Gimnázium csillagászati szakkörének összesen mintegy 20 tagja.

A rendezvény a Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület (http://ronaorzo.csillagpark.hu/) szervezésében (Gyarmathy István közreműködésével, aki a MACSED alelnöksége mellett a Rónaőrző Egyesület titkára is) a kisgyőri “Természet háza”-ban (http://ronaorzo.csillagpark.hu/termesze ... isgyorben/) került lebonyolításra.

Az összejövetelt színvonalas előadások tették rendkívül érdekessé a három szervezet szakmai munkájának bemutatása mellett. Sajnos a csillagászati észlelést a "Gaia Csillagdá"-ban az időjárás meghiúsította, de ez mit sem rontott a remek hangulatban eltöltött összejövetel értékén. Személy szerint a Természet Háza és a csillagda meglátogatását mindenkinek csak ajánlani tudom.

A részletes szakmai program megtalálható a Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület honlapján (http://ronaorzo.csillagpark.hu/debrecen ... isgyorben/)"

Re: Távcsövetlen rendezvények, előadások

Elküldve: 2014.06.03. 13:48
Szerző: astrohist
Gratulálok a sikerhez, és még további jó együttműködést kívánok. Remélem példaként is szolgálhat más csoportok számára. Örülnék, ha a Meteor-ban is olvashatnék beszámolót: Lajos

Re: Távcsövetlen rendezvények, előadások

Elküldve: 2014.06.18. 22:39
Szerző: astrohist
MEGHÍVÓ
Június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban 18 órakor kiállítás megnyitó, ezt követően este 21 órától TÁVCSÖVES BEMUTATÁS a Muúzeum parkjában. A Múzeum megtekintése és a bemutatás ingyenes. Derült idő esetén minden érdeklődőt és műkedvelő csillagászat örömmel látunk.
A cím: ÉRD, Budai út 4. - BQ.

Re: Távcsövetlen rendezvények, előadások

Elküldve: 2015.07.14. 13:14
Szerző: mephi
,,Fókuszban a Puszta” – fotótúra sorozat

http://www.hnp.hu/hu/szervezeti-egyseg/ ... ra-sorozat