Vizi Péter írta:Nem állnék egyik oldalra sem, de azt meg kell jegyeznem, hogy a kreacionisták nem fantazmagóriákra építenek és bizony sok okos dolgot mondanak, amit botorság volna lesöpörni az asztalról.
Tudnál mondani 1-2 ilyen okos dolgot? Ott kezdődik az egész baj a kreacionizmussal, hogy az nem elmélet, hanem egy bizonyos világnézethez kötődő elképzelés. Ha úgy tetszik, kinyilatkoztatás. Nincsenek kísérletileg ellenőrizhető jóslatai, amik alapvetően kellenek egy tudományos elmélethez, modellhez, valamint ellentmondásba keveredik más tudományterületek elméleteivel.
Itt most természetesen eszem ágában sincs leszólni, lenézni, megkérdőjelezni a vallási, vagy szakrális értékeket és azoknak erejét.
Elméleteket úgy szoktak ütköztetni, hogy megvizsgálják, hogy melyik írja le pontosabban a megfigyelhető jelenségeket, és hogy a modelljeik által adott, kísérletileg ellenőrizhető jóslatok beválnak, avagy nem. Amelyik elmélet jobban teljesít, az megmarad, a másik elbukik. Ilyen egyszerű. A kreacionista elképzelésnek nincsenek jóslatai, csak kekeckedései, hogy az evolúció miért butaság. Ezzel nem lehet mit kezdeni.
Ezek után jön a puffogás, hogy a "tudósok" dogmatikusan gondolkodnak. Ez egyáltalán nem igaz. Aki ilyet állít, az nem végzett még tudományos kutatómunkát, vagy nem értette meg annak a lényegét.
Nagyon tudom ajánlani az alábbi blogot a témában, ami egy értelmes, indulatoktól mentes, nyílt vitafórumot próbál nyújtani a két terület képviselőinek:
http://evolucio-vs-tervezettseg.blog.hu