Okulár 65+ látómezővel - melyiket?

Avatar
Lovász András
Hozzászólások: 2093
Csatlakozott: 2017.12.08. 16:06

Re: Okulár 65+ látómezővel - melyiket?

Hozzászólás Szerző: Lovász András » 2022.10.19. 10:13

Egy nagylelkű barátom - noha sokkal jártasabb az optikák világában, mint én - megtisztelt azzal, hogy tesztelhettem az újonnan beszerzett okulárjait: a teljes Lacerta UWAN-sorozatot és egy APM UFF 30 mm-es okulárt (ez utóbbiról a végén írok). Tegnap este ezt 4 órán keresztül tettem.

Általánosságban a Lacerta sorozatról:

Mivel csak a 7 mm-es Lacertához van összehasonlítási alapom (ES 6,7/82), ezért a nagyításbeli különbségek miatt képélességről és kontrasztról nem igazán tudok nyilatkozni. Amit mégis kikövetkeztettem, az az, hogy a Lacerta sorozat tagjai semmivel sem rosszabbak az ES okulároknál ebből a szempontból, számomra teljesen egyenrangúnak tűnt tengelyben a leképezés. Sőt a Lacerták abban jobbak, hogy egy fényes tárgyat (pl. Jupiter) nézve a szaruhártyámról visszaverődő fény nem pingpongozik újra a szemembe, tehát nincsenek olyan lencseívek, amelyek előnytelenül visszatükröznék azt, becsillanást okozva. A párnatorzítást ugyanakkorának láttam, mint az ES-ekben.

Ami még tetszik a Lacertákban: a lágy, gumi kupakok. Passzolnak és nem esnek le. (Az ES-eknél ezek merevebbek, néha lejönnek akkor is, amikor nem akarom.) Viszont a szemkagylók nekem túl magasak, ráadásul nehezen visszahajthatók. Csak akkor látom be a teljes LM-t, ha nekinyomom a szemgödrömet, azonban ilyenkor meglököm a távcsövet (leginkább a 4 mm-esnél). A másik negatívum, hogy nagyon hajlamosak a párásodásra: a szemtávolságot betartva 2 percen belül borítékolható volt a kép homályosodása visszahajtott szemkagyló mellett is. Ezzel végig küzdöttem. (Az ES-eknél egyszer sem fordult elő párásodás.) A Lacerták előnyei közé sorolom alacsony tömegüket. Ez a tulajdonságuk különösen felértékelődik binobenézőben való használatukkor.

Szétválasztva őket:

4 mm-es:
Tengelyben és környékén éles kontrasztos a leképezés, a távcsőétől eltérő képsíkgörbületet nem látok, a LM szélei felé kalandozva nem kell újrafókuszálnom. F/4,7-nél nem tapasztalok jelentős asztigmiát. Viszont a sugár 60%-ától észrevehető a laterális színhiba, ami 80%-tól durva méreteket ölt: hosszú, kék, középpont felé mutató farka van minden fényes csillagnak, amit a szemem pozicionálásával sem tudok eltűntetni. Jó hír az, hogy önmagában ez nem mossa el a részleteket. A LM-határoló nem éles. Eddig nem találkoztam ezzel a jelenséggel. Olvastam, hogy sokakat ez zavar és nem értettem, hogy miért. Most már értem: állandó bizonytalanság érzetem volt. Kint van már a csillag?...nincs kint?...vesebab miatt nem látom? Szóval a szem pozicionálásában fontos az éles határoló - legalábbis számomra.

7 mm-es:
Minden optikai jellemzője ugyanaz, mint amit 4 mm-esnél írtam. Picit kényelmesebb a betekintés és éles a LM-határoló.

16 mm-es:
Ennek van olyan betekintési kényelme, mint amit az ES sorozatnál megszoktam. Szintén éles a határolója. A laterális színhiba ugyanott jelentkezik és ugyanolyan mértékű, mint a kistesóinál. Azonban nem bírja az F/4,7-es nyílásviszonyt. A sugár 50%-ától tangenciális asztigmiát látok, ami arra is utal, hogy a képsík görbülete kisebb, mint a távcsőé. Nem sokáig gyönyörködtem a bicikliküllő alakú csillagokban, hanem gyorsan megváltoztattam a nyílásviszonyt a 2,7x-ező barlow-val F/12,7-re és innentől kezdve már a többivel megegyező optikai teljesítményt nyújtott.

APM UFF 30 mm-es:
Minden ízében tökéletesnek tűnik. A nyaka ultrapontos megmunkálású, szisszenősen, lassan csúszik a kómakorrektorba; végre egy okulár, amelynél nem kell küzdenem a ferdeség ellen. Külön jó pontot érdemel nálam a kiesésgátló horony hiánya. A gumi szemkagyló épp olyan magas, ami nekem kell, a szemlencse nem párásodik és a képe... Kómakorrektorral faltól falig - a legkritikusabb szemmel is - a tűszúrásnyi csillagok nagy kontraszttal jelennek meg. Az így F/5,3-ra módosult távcsőben nincs látható asztigmia, vagy képsík görbület eltérés. A teljes LM egyszerre van fókuszban, ami páratlan élményt nyújt. A Pleiadok ködjeit szinte fényképszerűen mutatta meg (így még nem láttam őket). Hasonló teljesítményű az ES 30/82-eséhez. A LM "papíron" 70°, de nekem nagyobbnak tűnt. Bőven elég. A rövidebb fókuszú társait nem ismerem, de ez lenyűgözött. Igazi űrséta élményt adott.
15x70 Scopium Nature binokulár
254/1200 Dobson,
eq-platform
Avatar
Ankalimon
Hozzászólások: 560
Csatlakozott: 2019.04.06. 11:51

Re: Okulár 65+ látómezővel - melyiket?

Hozzászólás Szerző: Ankalimon » 2022.10.19. 11:25

szoja írta:
2022.10.15. 19:38
Néhány hétig volt nálam egy APM Ultra Flat Field 15 mm-es 65 fokos okulár. Mivel itthon ezt nem forgalmazzák, viszont nagyon jó minőségűnek találtam, megosztanám veletek a tapasztalataimat. Két hasonló fókuszú okulárral hasonlítottam össze, az Explore Scientific 16 mm-es 68 fokossal és a 16 mm-es TeleVue Naglerrel. Ez utóbbi ugye 82 fokos, szóval eléggé más dizájn. Egyetlen távcsővel teszteltem, a saját 102/714 ED dubletemmel. A tapasztalataim:
Nekem is van egy ilyen Naglerem - mélyegezésre szerintem zseniális.
Azt azért érdemes hozzátenni, hogy amikor a 65 fokos okulár peremén nem nagyon látszik optikai torzulás, az annak felel meg, hogy a 82 fokos okulár belső 80%-a hibamentes. A Nagler 3-szoros árában ezt a hibamentes (vagy minimális hibával terhelt) plusz 20% látómezőt kell megfizetni...
Üdv:
Ankalimon
(Füzessy Tamás)

Az elmélet elméletileg megegyezik a gyakorlattal.
Avatar
Ankalimon
Hozzászólások: 560
Csatlakozott: 2019.04.06. 11:51

Re: Okulár 65+ látómezővel - melyiket?

Hozzászólás Szerző: Ankalimon » 2022.10.19. 11:39

szoja írta:
2022.10.18. 23:07
Viszont a Naglernek egyértelműen nem sík a képe, legalábbis az én műszeremben. Ha a látómező közepén fókuszban volt a kép, a külső peremnél befelé kellett tekernem, hogy azt is fókuszba hozzam.
Szerintem fényerős lencsés távcsővel 70-80 fokos látómező felett minden okulárban jelentkezik a képsík görbület - nincs kivétel. Ebben a konfigurációban csak külön képsík-korrektor segít, vagy el kell fogadni a 70 fok alatti látómezőt.
Üdv:
Ankalimon
(Füzessy Tamás)

Az elmélet elméletileg megegyezik a gyakorlattal.
Avatar
Anti_45
Hozzászólások: 781
Csatlakozott: 2021.07.08. 17:58

Re: Okulár 65+ látómezővel - melyiket?

Hozzászólás Szerző: Anti_45 » 2022.10.19. 12:33

Lovász András írta:
2022.10.19. 10:13

APM UFF 30 mm-es:
Minden ízében tökéletesnek tűnik. A nyaka ultrapontos megmunkálású, szisszenősen, lassan csúszik a kómakorrektorba; végre egy okulár, amelynél nem kell küzdenem a ferdeség ellen. Külön jó pontot érdemel nálam a kiesésgátló horony hiánya. A gumi szemkagyló épp olyan magas, ami nekem kell, a szemlencse nem párásodik és a képe... Kómakorrektorral faltól falig - a legkritikusabb szemmel is - a tűszúrásnyi csillagok nagy kontraszttal jelennek meg. Az így F/5,3-ra módosult távcsőben nincs látható asztigmia, vagy képsík görbület eltérés. A teljes LM egyszerre van fókuszban, ami páratlan élményt nyújt. A Pleiadok ködjeit szinte fényképszerűen mutatta meg (így még nem láttam őket). Hasonló teljesítményű az ES 30/82-eséhez. A LM "papíron" 70°, de nekem nagyobbnak tűnt. Bőven elég. A rövidebb fókuszú társait nem ismerem, de ez lenyűgözött. Igazi űrséta élményt adott.
Köszönöm, András,jó volt olvasni. Így már biztos vagyok benne, hogy nem lesz mellényúlás a megvétele.
Esetleg korrektor nélkül nem néztél át rajta, hogy úgy milyen a képe? Tudom,valószínűleg kómázna F/4,7-ben,csak érdekelne,hogy nélküle mennyire korrigált a 70°.
Kiss Antal
195/1200 T
102/500 L
80/300 L
Avatar
Lovász András
Hozzászólások: 2093
Csatlakozott: 2017.12.08. 16:06

Re: Okulár 65+ látómezővel - melyiket?

Hozzászólás Szerző: Lovász András » 2022.10.19. 12:55

Anti_45 írta:
2022.10.19. 12:33

Sajnos úgy nem próbáltam. Kevés idő jutott rá, a Lacertákkal kissé elúsztam. De biztos vagyok benne, hogy úgy is korrigált, csak a kómahiba látszik, de az épp elég, hogy az élményt "lefelezze". Ehhez tényleg kell korrektor, mert kitűnő okulár. 8,5x nagyobb átmérőjű területet képez le, mint az F/6-os dobsonod kómamentes (értsd: diffrakcióhatárolt) területe. (Nálam közel 18x). Szóval megjár neki a kori. Ha még nálam lesz egy kicsit, kipróbálom. :)

Szerintem minden forintját megéri, nem fogod megbánni a megvételét. A Perseus ikerhalmaz mesés volt vele és az M31 is. Végre egy LM-ben láttam az M32-t és az M110-et is, TORZÍTATLANUL.
15x70 Scopium Nature binokulár
254/1200 Dobson,
eq-platform
Avatar
Anti_45
Hozzászólások: 781
Csatlakozott: 2021.07.08. 17:58

Re: Okulár 65+ látómezővel - melyiket?

Hozzászólás Szerző: Anti_45 » 2022.10.19. 13:06

Lovász András írta:
2022.10.19. 12:55
Sajnos úgy nem próbáltam. Kevés idő jutott rá, a Lacertákkal kissé elúsztam. De biztos vagyok benne, hogy úgy is korrigált, csak a kómahiba látszik, de az épp elég, hogy az élményt "lefelezze". Ehhez tényleg kell korrektor, mert kitűnő okulár. 8,5x nagyobb átmérőjű területet képez le, mint az F/6-os dobsonod kómamentes (értsd: diffrakcióhatárolt) területe. (Nálam közel 18x). Szóval megjár neki a kori. Ha még nálam lesz egy kicsit, kipróbálom. :)
Értem,no problem. :)
Engem így is,minden kétséget kizáróan meggyőzőtt az első hazai teszt.
Köszi mégegyszer!
Kiss Antal
195/1200 T
102/500 L
80/300 L
Avatar
D.Laci
Hozzászólások: 1626
Csatlakozott: 2015.09.22. 17:09

Re: Okulár 65+ látómezővel - melyiket?

Hozzászólás Szerző: D.Laci » 2022.10.19. 13:46

Lovász András írta:
2022.10.19. 10:13
Egy nagylelkű barátom - noha sokkal jártasabb az optikák világában, mint én - megtisztelt azzal, hogy tesztelhettem az újonnan beszerzett okulárjait: a teljes Lacerta UWAN-sorozatot és egy APM UFF 30 mm-es okulárt (ez utóbbiról a végén írok). Tegnap este ezt 4 órán keresztül tettem.
...
András, nagyon jó volt olvasni a tárgyilagos értékelésedet az okulárokról.
A fényerős távcsövek sokkal jobban megmutatják az okulárok hibáit, ezt tapasztaltam korábban az f/4 S-N távcsövem használatakor.
Érdekesnek találtam a Lacertára írt párásodási hajlamot, amit eddig soha nam tapasztaltam az én példányaimon, igaz, nem is szoktam visszahajtott szemkagylóval nézelődni, hogy ne pislogjam össze. A betekintési kényelmük szerintem jó. Nálam jelenleg már nincs olyan fényerős távcső (a mostaniak f/7; f/10) ami előhozná az általad leírt hibákat. Mivel csak vizualizálok, nem is vagyok ezekre annyira kényes, mint Te.
A Lacerta nekem tényleg nagyon bejött (mint amennyire a Baader zoom nem) a binobenézőhöz, de szólóban is szépen teljesít.
Ez az APM sorozat pedig tudásához képest, igen elfogadható árúnak tűnik, mondhatni best buy, igyekezni kell, mert az árak a csillagos eget célozzák.
Köszönöm az értékelésedet!

D.Laci
Rend a lelke mindennek. A fejekben is!
ESPRIT 150/1050 APO triplet ; MEADE 254/2500 LX200GPS SC ; APM MS16x80 ED bino ; Delta Optical Extreme 10x50 ED bino
Avatar
Lovász András
Hozzászólások: 2093
Csatlakozott: 2017.12.08. 16:06

Re: Okulár 65+ látómezővel - melyiket?

Hozzászólás Szerző: Lovász András » 2022.10.20. 07:37

D.Laci írta:
2022.10.19. 13:46
Köszönöm az értékelésedet!
Örülök, ha hasznosnak találtad. :)

A párásodás visszahajtott szemkagylónál a szemem közelsége miatt következett be, felhajtott állapotában pedig azért, mert zárt térben termelődött a pára. Csak akkor úsztam meg szárazon a dolgot, ha távolabbról tekintettem a szemlencsébe és megelégedtem a 30-40°-os LM-vel.
Egyébként a Baader orthókkal is így vagyok; nagyon jó képük van, de akármivel tisztítom őket, a jóval "huzatosabb" aszimmetrikus szemkagyló ellenére is párásodnak. A 4 mm-es HD orthóm meg már szinte kontaktlencsének minősül, annyira rövid a szemtávolsága, mégis száraz marad. Ki érti ezt? :roll:

Igen, a Te nyílásviszonyaid jóval megengedőbbek, amik mellett a legtöbb okulár jól teljesít. Szerencsémre az enyémben az ES-ek jól muzsikálnak, de akik F/3-4-es távcsővel észlelnek, jóval mélyebbre kell nyúlni a zsebükbe. És valóban best buy ez az APM. Kíváncsi lennék, mekkora fókuszarányig képes tartani ezt a remek képminőséget. :?
15x70 Scopium Nature binokulár
254/1200 Dobson,
eq-platform
Avatar
Lovász András
Hozzászólások: 2093
Csatlakozott: 2017.12.08. 16:06

Re: Okulár 65+ látómezővel - melyiket?

Hozzászólás Szerző: Lovász András » 2022.10.28. 08:00

Próbáltam tegnap tovább tesztelni az APM UFF 30/70-es okulárt. Egy órát akartam rászánni, de sajnos csak 10 perc lett belőle; a párával vívtam szélmalomharcot. Az észlelés elején már látszott, hogy nyugodt a légkör, ezért a célpontjaim a Szaturnusz, a Jupiter és a Ganymedes voltak. Az idő ment, a pára meg jött. A főtükör lepárásodott a járó ventilátorok ellenére(!!!). No ezt hajszárítóval sikeresen lekommandóztam. Ezután tettem be fél 11 körül a tesztalanyt, de 10 perc múlva alig láttam az eget, akkora köd szállt le. Mindenen folyt a víz...

Anti arra volt kíváncsi, milyen F/4,7-nél, kómakorrektor nélkül. Nos, meglepően jó! Olyan kicsi a nagyítás (40x), hogy csak a fènyesebb csillagokon látszik kómásodás. A halványabbak még közvetlenül a széleken is pontszerűek, de még a Pleiadok-on sem zavaró. Egyszerűen a legszigorúbb, legszőrszálhasogatóbb hozzáállással sem találok semmilyen aberrációt a leképezésében, SEMMIT nem tesz hozzá az objektív kómahibájához!!! Sem asztigmatizmust, sem laterális színhibát! A hordó/párnatorzítást talán a teliholddal lehetne leginkább vizsgálni, de az meg ugye épp nincs. De gyanítom, hogy azt a próbát is kiállná.

A ködön keresztül (még az Albireo sem volt szabadszemes) láttam a Fátyol köd keleti ívét, az M31 porsávját. 9 lencse van benne, de ez sem áteresztésben, sem kontrasztvesztésben nem jelentkezik. Ki merem jelenteni, hogy amit egy ortho tud a középső 20°-on, azt ez 70°-on tudja. Minden tekintetben.

Ui.: A 6,35 mm-es kilépő pupilla már nem igazán nekem való - ezt érzékeltem is - de azért még a "használható" kategóriában van ez a konfiguráció.
15x70 Scopium Nature binokulár
254/1200 Dobson,
eq-platform
Avatar
Anti_45
Hozzászólások: 781
Csatlakozott: 2021.07.08. 17:58

Re: Okulár 65+ látómezővel - melyiket?

Hozzászólás Szerző: Anti_45 » 2022.10.28. 10:13

Igazán köszönöm,András, hogy ilyen spártai körülmények ellenére is megejtetted ezt a tesztet.
Számomra ez kizárt minden maradék kétséget afelől, hogy megvegyem ezt az okulárt. Ha F/4,7-ben nem láttál semmi kivetnivalót korrektor nélkül,akkor én, F/6-os nyílásviszonnyal, nyugodtan hátradőlhetek. :)
Ráadásul nálam a kilépő pupilla is csak 5,08 mm.
Köszönöm mégegyszer!🙂
Kiss Antal
195/1200 T
102/500 L
80/300 L
Válasz küldése

Vissza: “Okulárok, barlow-k, szűrők”